A lovaglás alapelvei
A LOVAGLÁS ALAPELVEI
Az előző fejezetekben összefoglaltuk a ló anatómiájával, pszichés képességeivel kapcsolatos alapvető ismereteket.
Ennek a tudásanyagnak a birtokában megpróbálhatjuk megfogalmazni a lovaglás alapvető céljait.
Gustav Steinbrecht a lovaglás művészetének egyik legnagyobb német mestere a lovaglás alapelveit az alábbiakban foglalta össze:
„Lovagold a lovadat előre és állítsd egyenesre.”
Alexis L’ Hotte francia tábornok egyetértve Steinbrechtel a nyugodtság fogalmával egészítette ki az összefoglalást.
„Lovagold a lovadat nyugodtan, előre és egyenesen.”
Ezek az elvek, amelyek két elismert mester emberöltőnyi tapasztalatain alapulnak, röviden összefoglalják a lovaglás lényegét. Próbáljuk meg értelmezni a fogalmakat, amelyek a lovaglásban nem teljesen esnek egybe a köznapi értelműkkel.
A nyugodtság
A szakirodalom nem egységes a tekintetben, hogy a nyugodtság mint lovaglási fogalom egy szinten említhető-e az előre lovagolhatósággal és az egyenességgel. Szempontunkból mindenképpen el kell fogadnunk a tábornok gondolatmenetét, hiszen nem kiugró képességű sportlovakat akartunk „előállítani”, hanem kényelmes, engedelmes szolgálatra alkalmas lovat.
A nyugodtság részben a ló természetes alkatából adódik, bár túl korai, túlzott fizikai, pszichikai megterhelés, nem megfelelően alkalmazott kiképzési módszerek befolyásolhatják. Ha a lovat kizökkentjük öröklött természetéből helytelen irányba, azt igen nehéz vissza alakítani, ha egyáltalán lehetséges.
A nyugodtságot nem szabad összetévesztenünk a lustasággal vagy az érdeklődés hiányával. A nyugodtságot úgy kell tekinteni, mit a ló és lovas viszonyának kellemes és készséges elfogadását anélkül, hogy a ló a lovas akaratának és befolyásának ellenállna. A ló és lovas között harmonikus együttműködésnek kell kialakulnia, anélkül, hogy a lónak fel kellene adnia éberségét, egyéniségét vagy érdeklődését.
Az előre lovagolhatóság
Az előre lovaglás ismét csak olyan fogalom, amelyet nem a köznapi értelemben használunk. A laikus azt mondaná, hogy „előre megy” minden ló, amelyik előre mozog. Jegyezzük meg itt, hogy definiálta a fogalmat két elismert lovaglótanár.
„A ló akkor megy előre, ha a hát és a hátulsó lábak lendületes tevékenysége révén nyert rugalmas támaszkodást lovasának minden különösebb felszólítás nélkül is, mindenkor megtartja.”
(Gróf Erdődy Pálffi Zsigmond 1937.)
„Az előremenő készség nyugodt hajlandóságot jelent, és a lovas előreirányuló mozgás fokozására utaló segítségeinek elfogadását is magába foglalja.”
(Némethy Bertalan 1968.)
Mindkét idézetből kicseng, hogy az előre lovagolhatóságnak semmi köze a jármódhoz és az iramhoz és bár furcsán hangzik, teljes joggal beszélhetünk előrelovagoltságról a hátralépésnél is.
A fogalom lényege a lendületből, a támaszkodásból és a segítségeknek való engedelmességből („átengedőség”) gyúrható össze (mindhárom fogalmakat később részletesen tárgyaljuk).
Tehát összefoglalva: előrelovagolható az a ló, amelyik képes lendületesen, könnyű támaszkodásban lovasának előrehajtó segítségeit könnyedén, feltétel nélkül elfogadni.
A feltétel-nélküliség abban nyilvánul meg, hogy a ló merevsége, ellenállása egyetlen izületében sem dolgozik segítségeink ellen.
Mindenképp meg kell említeni, hogy a legtöbb lovas kezével önkéntelenül visszatart, közben csizmáikkal és más eszközökkel igyekeznek előrehajtani, ennek leggyakoribb következménye az elhasznált lábú, lendület-, és járás nélküli, merev ló.
Az egyenesség
A ló testére vonatkoztatva akkor beszélhetünk abszolút egyenességről, ha a gerincoszlop egy egyenest ír le, minden hajlítás nélkül.
Aki tüzetesebben vizsgált fiatal lovakat mozgásban, túlnyomó többségüknél megfigyelhette, hogy a hátulsó lábak egyike eltér a mozgás irányától és az azonos oldali mellső láb irányától kifelé tart, míg a másik hátulsó láb a test középvonala felé lép a két mellső láb között.
Ennek a jelenségnek magyarázatául szolgálhat, hogy – miként emberek között sincs olyan, akinek jobb és bal fele egyformán fejlett, ügyes lenne – egyik ló sem tökéletesen egyenes. A ferde testtartás veleszületett a legtöbb lóval – természetes ferdeség – a kialakulásának valószínű oka a magzati fekvés.
Mit érzünk, ha ferde lovon ülünk?
Az érintett hátulsó végtag nagyobb súlyt tol az áltós helyzetű elülső végtagra (általában bal), így ülésünket is arra tolja. A ló nyaka a vonalról letérő hátulsó láb irányába tér, így a test az egyedre jellemző fokú bizonytalanságot, illetve hajlítottságot mutat ebbe az irányba.
A ló a „száját megkeményítve” támaszt keres ebben a kezünkben (általában a bal), ha megtalálja, akkor „rádől” erre a kezünkre. Az átellenes oldalon a mellkas kifelé domborodik, jelezve, hogy a ló a csizmákat nem fogadja el, sőt ellene dolgozik. Lényegében az egész mozgás iránya arra tolódik el, amerre a kitérő hátulsó lábról a súly áttolódott.
Ennek a hibának a megszüntetésére a ló elejét a hátulja elé kell igazítani. Az egyenesre állított, egy patanyomon haladó ló testének hossztengelyével mindig a kijelölt nyomvonalhoz alkalmazkodik. Ebből következik, hogy a ló fordulatban is egyenesen lovagolandó, azaz az fordulat ívének megfelelően úgy, hogy a hátulsó lábak az elülsőkre tolják a súlyt, egy patanyomon mozogjanak. Fordulatban gyakori hiba a hátulsó lábnak a fordulat ívéből való kiesése a centrifugális erőnek megfelelő irányba, úgy mondjuk, hogy csapódik a fara.
Nem hagyható figyelmen kívül annak a jelentősége sem, hogy az emberből fakadó féloldalasság erősebb jobb kéz, láb, hibás ülésünk, gyakorlatlanságunk, egyéb „féloldalasságunk” még hozzájárul a ferdeség fokozódásához.
Az egyenesre állítás alapjai már akkor megkezdődnek, amikor a ló a lovas segítségeinek engedelmeskedik.
Ezzel röviden összefoglaltuk a lovaglás stratégiai céljait és rátérhetünk a taktikai célok elemzéséhez és értelmezéséhez.