A lovas segítségei
A lovas befolyásai, segítségek
A lovas lovára combbal (lábszár vagy csizma), szárral (kantárszár, kéz) valamint derekán keresztül testsúlyával fejt ki hatást.
Természetünk szerint a lábszár hatása előrehajtó, a szár hatása visszatartó a testsúly hatása az előző kettőt támogatja és összeköti őket, érvényt szerez számukra. Az egyes befolyások összehangolása útján alakult ki a segítség.
A segítségeken keresztül érhető el a ló megkívánt uralása, célszerű mozgásteljesítménye és testtartása.
A segítségeken belül a befolyások intenzitását a ló érzékenysége, lovagolhatóságának foka és az elérni kívánt cél határozza meg.
A segítség adása mindig puhán kezdődik és szükség szerint fokozódik a kitűzött cél eléréséig. Az esetenként egy időre szükségessé vált erősebb segítségek után mindig vissza kell térni a könnyebb (kisebb intenzitású) segítségre, annak érdekében, hogy a ló érzékenységét fenntartsuk, és azt ne tompítsuk el. Durva segítségek a lovat elrontják, a ló félni kezd lovasának mozdulatairól és menekülni fog azoktól (rúg a csizmára, ágaskodik, stb.).
Igen fontos szabály, hogy a lovas befolyásai közül az előrehatóknak a jelentősége messze felülmúlja a visszatartókét, felvevőkét.
Hogyan is lehet megtanulni a befolyások alkalmazását?
Egyenként semmiképp (csak csizma, csak szár, csak testsúly), mert a lóból értetlenséget váltanánk ki. Épp ezért a fiatal lovast elejétől fogva a helyes segítségekre oktatjuk, ezek nehézségi fokát folyamatosan emeljük. Az egyszerű segítségek közé tartoznak azok, ahol a lovasnak a befolyások alkalmazásánál nem kell különbséget tenni jobb és bal végtagja között. Ezeket a segítségeket nevezzük kétoldali segítségeknek, ilyenek:
- megindítás lépésbe, ügetésben,
- megállítás lépésből, ügetésből,
- megindítás lépésből, ügetésbe,
- felvétel ügetésből, lépésbe.
Ennél nehezebbek azok a segítségek, amelyeknél a szár a csizma és a testsúly befolyást jobbról és balról különféleképp kell alkalmaznunk, ezt (nem túl találóan) egyoldali segítségekneknevezzük. A legegyszerűbb ilyen jellegű feladat a lovarda sarkán történő átlovaglás és a beugatás vágtába. Bár mindkét feladatot egyszerűnek ítéljük, mégis hiba volna a fiatal lovastól rögtön ezt követelnünk, hiszen igen kifinomult, stabil és simulékony ülést követel mindkettő.
Az egyoldali segítségek iránti érzés megszerzése végtett gyakorolhassuk állóhelyben a ló elejének vagy hátuljának leléptetését a járásról, így tanítsuk a fiatal lovast, hogy miképp adja a befolyásokat jobbról-balra váltakozva.
Ezekből az előgyakorlatokból fejleszthető ki később a ló „eleje körüli fordulat” és „röviden hátra arc”, illetve a több patanyomon való mozgások, de először mindenki elégedjen meg néhány lépéssel való beléptetéssel és visszaléptetéssel.
A kiképzés előrehaladtával itt évekről van szó a lovasnak mind finomabb és kevésbé feltűnő segítséget kell adnia lovának és kívánt cél eléréséhez.
Combokkal való befolyások:
A comb befolyás régies elnevezés nem a tulajdonképpeni combot értjük alatta – hiszen az zártan hozzásimul a nyereghez – hanem a vádlival (alsócomb) kifejtett nyomást, vagy ütögetést a ló oldalára. Ezt a befolyást szokás még lábszár, vagy csizma befolyásnak nevezni.
A csizmával két helyen fejtünk ki befolyást, amely háromféle hatást hozhat létre:
- a hevederen, illetve közvetlen a heveder mellett előrehajtóan hat.
- körülbelül egy tenyérnyire a heveder mögött oldalt léptetően.
- oldalt lépést megakadályozóan, azt szabályozóan azaz ellentartóan.
A csizma feladata tehát – a lómozgás mechanizmusából adódóan az azonos oldali hátulsó láb előrehajtása, oldalt léptetése, illetve a hosszhajlítás végrehajtása. Valamennyi funkciót csak ebben a pillanatban képes ellátni, amikor a befolyásolni kívánt hátulsó láb a talajról felemelkedik.
A csizma tiszteletére a lovat tanítani kell (lásd a Tanulási modelleknél).
Annak érdekében, hogy a combbefolyást akadály nélkül fejthessük ki a lóra néhány szabályt kell megismernünk az első lábszár, a lábfej fekvésével, tartásával kapcsolatban:
A térd mélyen helyeződjön, lapos felületével simuljon a nyereghez, ez nem azért szükséges, hogy a térd ott bármilyen befolyást fejtsen ki, hanem azért, mert a térd helyeződésétől függ a combok (az „igazi” combok) és az ülep fekvése. Mélyen fekvő térdek mellett érhetjük el, hogy említett testrészeink minél nagyobb felülettel érintkezzenek a ló testével (a nyergen keresztül), ezzel ülésünk stabil, segítségadásunk korrekt, érzésünk pedig a lehető legtöbb lesz.
Ugyancsak idetartozó kérdés a kengyelek hosszának megállapítása, beállítása. A kengyelhosszt több körülmény befolyásolja:
- a ló dongássága,
- a lovas comb- és lábszár hossza,
- az elvégezni kívánt feladat.
Általános szokás a kengyelhosszt lóra szállás előtt karral megmérni, ami megközelítően helyes, de pontosan csak a nyeregből ítélhető meg, hogy jó „ülés” (combfekvést) biztosít-e.
A karral történő méréssel beállított kengyelhossz akkor helyes, ah az ökölbe szorított kezünket a kengyellakathoz nyomva a kengyel a hónaljunkig ér.
A kengyelt általában a talp közepén tartsuk a lábfejet bokáig a kengyelbe dugni amellett, hogy kényelmetlen, igen veszélyes is (lóról esésnél beleakadhat).
Az alsó combok a ló oldalához simulnak, lazán, úgy, hogy bármikor képesek legyenek befolyást kifejteni a kívánt helyen.
Gyakori hiba a lovasoknál, hogy különösen érzékenynek ítélt lovaikon a csizmát eltartják a ló oldalától ezzel próbálják nyugtatni a lovat, de ez nem következik be, mivel ezzel a comb és ülep fekvése is labilissá válik, így az ülés egyensúlyát veszti. Az ilyen pozícióból adott segítségek a lovat megrémítik, így épp a lovas szándékával ellenkező hatást érhetünk el. A helyes eljárás az esetben a combok nyugodt simulása a ló oldalán ezt idővel megszokja és megnyugszik.
Ugyancsak gyakori hiba a csizmával, sarokkal való kapaszkodás a lovon, könnyebben belátható, hogy az így kapaszkodó lovas semmilyen segítségre nem képes. Számára a lovaglás fájdalmas kínzássá válik mindenféle segítségadásra képtelen lesz. A lábfej semmiképp sem legyen merőleges lóra (ezzel feladja az ülés alapjait – kifordult térd…). A lábfejnek hegyes szöget kell bezárni a lóval, a befolyás így a legkönnyebb, hiszen a vádli izmai úgy adják a legnagyobb felületüket a ló felé.
A testsúly befolyás:
A testsúly hatása derekunkon (ülőgumóinkon, hasítékon keresztül tevődik át a lóra. A testsúly támogató jellegű befolyás, amely a derékon keresztül hidat képez a csizma és a szár segítség között és ezeknek érvényt szerez.
A lovas egyensúlyánál említett akaratlagos testsúly áthelyezések tulajdonképpen a testsúly segítségek.
A hosszirányú egyensúlyt a felsőtest (a lovas súlypontjának) a ló súlypontjához való viszonyával szabályozhatjuk. Az egyensúlynál tárgyaltakon kívül meg kell említeni, hogy a felsőtest kerülhet valamivel a függőleges mögé is. Ez esetben az erősen meghúzott derékon, az ülőgumókon keresztül a testsúly mégis előre hat, ezt a segítséget például megállításnál alkalmazzuk (lásd később). A hosszirányú egyensúlyt befolyásoló segítségek általában kétoldali testsúly segítségek.
A keresztirányú egyensúlyt az egyoldali testsúly segítségekkel szabályozhatjuk, ami nem jelent mást, mint adott oldali testsúlyt a teljes felsőtest döntésével határozottan az adott oldali ülőgumóra helyezzük ez oldali kengyelt erősebben terheljük („nyomd a földbe a kengyelt”).
A testsúly befolyás alapvetően háromféle lehet:
- teher mentesítő vagy könnyítő,
- kétoldali megterhelő,
- egyoldali megterhelő.
A kétoldali megterhelő testsúly befolyás nem más, mint a lovas felsőtestének kiegyenlítése („magasodj a ló fölé”) és kismértékben a függőleges mögé vitele. Ez a befolyás előrehajtó jellegű. Gyakori hiba az alkalmazás kapcsán a felsőtest túlzott hátra vitele, valamint a térd vele a lábszár felhúzása, így a kapcsoló csizma és szár befolyás elvész, a híd megszűnik.
Az egyoldali megterhelő testsúly befolyás használatakor a lovas súlyát (illetve súlyának jelentősebb részét) kifejezetten egyik ülőcsontjára helyezi, ezáltal a terhelt oldalon a csípő valamennyire süllyed, a térd mélyebbre kerül. A lovat ezzel arra készteti, hogy a súly alá lépjen azt alátámassza azaz, ebbe az irányba forduljon, térjen ki. Az ilyen jellegű befolyás vágtába történő beugratáskor, fordulatokban, stb. nélkülözhetetlen. Hibás az ülőgumó oly módon történő terhelése, hogy csípőnket behúzzuk.
Mivel így a lovas súlya épp az ellenkező oldalra kerül. A testsúlyt úgy vigyük az egyik oldalra, hogy a belső kengyelt – az ülés három alappontjának (ülőgumók, hasíték) feladása nélkül – igyekezzék a „földbe nyomni”.
A tehermentesítő testsúly befolyás esetén a lovas testsúlyát fokozottan a combokra és a kengyelbe helyezi át, az ülep azonban a nyeregben marad. Tehát jellegében a tehermentesítés kétoldali segítség. A felsőtest kismértékben a függőleges elé kerülhet, hibás azonban a felsőtest előrehajlása, ha vele együtt nem megy előre a csípő és az ülep. A tehermentesítést akkor alkalmazzuk, amikor a ló hátulsó lábainak terhelését akarjuk csökkenteni, mozgásszabadságot egyensúlykészségét növelni (lásd Könnyítő és könnyű ülés).
Szárral való befolyás:
Utolsóként említjük a befolyások között, mivel a lovasok ősi hibája, hogy a kezükkel akarják a lovaglás nagy részét elvégezni, pedig a véltnél kisebb szerep jut számára.
A szárak a zabla útján a ló alsó állkapcsának foghíjas szélére, onnan az orrféken keresztül az orrhátra viszik át lovas kezének megfeszítését és ellazítását. Ez a szárra ható erő ideális esetekben néhány dekagramm kell, hogy legyen. Az ennél többet „fogó” ló azt jelzi lovasának, hogy ő is sokat tart vissza kezével és a nyomás ellennyomást szül.
A szár befolyás természeténél fogva főként visszatartóan hat, ami ellenkezik a lovaglás alapelveivel, így mindig előrehajtó befolyásokkal együtt kell alkalmazni. Meg kell jegyezni, hogy a szár hatása csak akkor valósul meg, ha tarkón, nyakon, háton keresztül a ló hátuljáig jutott, tehát nem akad meg egyik említett ízületben sem (lásd Támaszkodás).
A szársegítségek alapvetően:
- felvevő,
- utána engedő,
- ellentartó vagy bezáró,
- és kitartó lehet.
A felvevő befolyás végrehajtása történhet fokozatosan, illetve egy menetben. Ha a felvétel egy menetben történik azt félfelvétel (lásd később) vezeti be, ezzel figyelmeztetve a lovat, hogy valami történni fog. A felvevő befolyást annak érdekében, hogy fékező hatást ne csak a ló elülső lábaira vigyük át, hanem a hátulsó lábakat késztessük súlypont alá történő fokozott alálépésre, mindig megfelelő mértékű előrehajtó befolyások kíséretében alkalmazzuk. Különös jelentősége van itt a derék meghúzásának, az előrehajtás és a lovas ülésének stabilitása érdekében.
A felvevő segítséget mindig utána engedő segítséggel kell befejezni, hiszen a szár adja meg azt a keretet, amiben a ló mozoghat és ez a keret anatómiailag behatárolt ennél fogva folyamatos szűkítése a ló számára büntető inger.
Amennyiben a felvevő segítség a lovon nem megy át az első kísérletre, úgy a felvevő-engedő szár befolyás és a kapcsolt befolyásokat mindaddig kell felváltva alkalmazni, amíg azok célt nem érnek. A szár mozgásai ne legyenek hirtelenek, azok a ló szájával tartott laza, de állandó kontaktusból átmenettel alakuljanak ki.
Felvevő szár hatást alkalmazzuk:
- a magasabb jármódból alacsonyabba való átmenethez,
- az iram rövidítéséhez,
- megállításhoz, illetve hátraléptetéshez,
- fordulatokban a ló állítására,
- a ló figyelmessé tételére (félfelvétel, félparád).
A felvevő szár befolyás egyoldali alkalmazásakor a másik szár áll.
Az ellentartó szár befolyást mindig a másik (külső) kéz felvevő szárhatása kíséri. A szár egyoldali meghúzásának a ló úgy engedelmeskedik, hogy fejét és nyakát arra az oldalra fordítja. Mozgásban az egyik szár meghúzása ugyanezt váltja ki, irányváltozás nem jön létre a ló a külső váll irányába fog haladni („vállára dől”, „elmegy a vállán”), éppen ezért a külső szárral ellentartóan kell hatniuk csizmánkkal ülésünkkel be kell határolnunk azt a vonalat amelyen a ló haladjon. A fentiekből kitűnik, hogy ezt a szár befolyást fordulatoknál, állításoknál, hajlításoknál használjuk (lásd később). Az ellentartó szár is egy oldalon hat, egyoldali befolyás.
A kitartó szár azt jelenti, hogy a helyén maradó kéz szorosan bezárul (nem húz, nem enged) és tartja a ló részéről a zablára nehezedő nyomást mindaddig, amíg a ló a szártól ellöki magát, azaz a lovas keze felszabadul a súly alól.
Ezt a szárhatást csak kifejezetten előrehajtó befolyásokkal együtt lehet alkalmazni és a ló engedésekor (könnyít a kéz) a lovasnak azonnal engednie kell és hajtani a lovat a szár után. A kitartó szár befolyást túl erősen támaszkodó lovakon alkalmazzuk, rövid ideig.
A szár tartása:
A szárak tartása csikókantárral:
A szárak csavarodás nélkül egyenlő hosszúságban a kis és gyűrűs ujj között fogjuk meg. Az ujjak zártak, a mérsékelten meghajlított hüvelykujjak a szárat a mutatóujjakra nyomják és megakadályozzák a szár átcsúszását.
Gyakori hiba a lazán zárt ujjakból adódó akaratlan szármérték változás, azaz a lovas kezéből a szár fokozatosan kicsúszik, így a felvevő segítségek lehetősége idővel kihal, az öklök a lovas hasához közelednek.
A szárat tartó kezeket a hüvelykujjal fölfelé, a ló marja felett tartjuk, olyan magasan, hogy a lovas könyöke és a ló szájszöglete között a szár és az alkar kb. egyenes vonalat alkosson. Igen fontos, hogy a jobb kéz jobbra, a bal kéz balra essen a mar vonalától a kezek áttolása a középvonalon helytelen testsúly áthelyezést eredményez.
Fordulatok és ívek lovaglásakor a külső kéz a nyak, vagy a mar vonalában legyen, hogy a külső szár a teljes hosszában a nyakra feküdjön (behatárolja, bezárja azt).
A kezek általában egy magasságban helyeződnek fordulatokban merev tarkójú lovakon valamelyest feljebb helyezhető a külső kéz ez a kéztartás csak átmeneti lehet.
Bizonyos helyzetekben (pl: kard használat) a szárakat egy kézbe kell vennünk. A csikókantár szárait a következőképpen tartjuk egy kézben: bal szár a bal kéz kis és gyűrűs ujja között, jobb szár a mutató és hüvelykujj között. Ez esetben különösen kell ügyelni a zárt ujjakra a szár elrejtésének, kicsúszásának veszélye miatt.
25. ábra Csikókantár szárai egy kézben
Szártartás nagykantárral
Mindkét kézzel vezetett ló esetében több módja is ismert, ezek közül egyet ismertetünk (a többi módszer a szakkönyvekben megtalálható pl: irányelvek I, kötet 68. oldal).
A lovas úgy veszi kezébe a jobb és bal feszítő- és csikószárakat, ahogy a zablák a ló szájában helyeződnek. Felül a kis és gyűrűsujj között a csikószár, a kisujj alatt a feszítőszár. A szár szabad vége a mutató és a gyűrűsujj között távoznak a marokból.
Akárcsak a csikókantárral, úgy nagykantár esetén is ismert az egy kézzel történő vezetés, ez esetben valamennyi feszítő- és csikószárat a balkézben tartjuk az ábrán látható módon.