A nyújtott ügetés

2013.10.02 17:22

A nyújtott ügetés

Nyújtott ügetésben a hátulsó lábak határozott lökőerőt fejtenek ki, a mellsők teljesen kinyúlnak a következő patanyom felé, a ló elejének és hátuljának rugalmas összműködését, valamint a helyes támaszkodást a hát laza, lengő izmai ringató mozgása jelzi. Két ütem között rövid ideig tartó lebegés alakul ki.

A nyújtott ügetést legjobb átlóvonalon tanítani. Kezdetben az átlóvonalon az ügetést miden alkalommal fokozzuk, ezáltal felébresztjük a ló menőkedvét és megvetjük a nyújtott ügetés alapjait. A kiképzés folyamán folyamatosan nyújtsuk az ügetés lépéseinek hosszát, míg két-három hét alatt kialakul a nyújtott ügetés.

A nyújtott ügetés segítségei:

A segítségeket ritmikusan és fokozatosan adjuk. A sarkot elhagyva a középpont felé fordítunk Az állítás után mindkét száron egyenletesen támaszkodjon a l, combjainkkal az ügetés ütemében kis ütögetéseket mérjünk az oldalakra. Ennek hatására a ló nyújtani fogja lépéseinek hosszát. Kövessük a mozgást velemenő derékkal. Vigyázzunk, hogy a segítségeket ne adjuk túl erősen, mert könnyen elvész a tiszta lábsorrend és a ló védekezésképpen beugrik vágtába vagy elsiet.

Az iram fokozása mellett az ütem egyenlő maradjon, csupán a lépések legyenek hosszabbak, tehát térnyerőbbek. Kezdetben az iram fokozása közben a ló erősebben támaszkodik a lovas kezén, ezt a kéz könnyed, kismértékű engedésével el kell fogadnunk, nehogy a lendület a kitartó kézen elakadjon.Ne engedjük azonban, hogy a ló a tartását feladja, ilyenkor vegyük fel ( az oldalakhoz zárt lábakkal és kitartott derékkal), és pár lépés után ismét hajtsuk előre. Ha beugrik vágtába, ne vegyük fel hirtelen, hanem rövid ideig hajtsuk előre és fokozatos félfelvételekkel vegyük vissza ügetésbe.