A törzs csontjai, ossa trunci
A törzs csontjai, ossa trunci
A középponti idegrendszert (idegi cső) körülvevő neuralis csontok a gerincoszlop csontjai, a zsigereket (zsigeri cső) övező csontok pedig a visceralis csontok; ezek közül háziállatokban csupán a mellkas csontjai fejlődtek ki.
A gerincoszlop a törzs szilárd, mégis rugalmas és mozgékony tengelye. A gerincoszlop szelvényezettsége (metameria) kifejezett. Egymás mögött helyeződő, azonos típusú, rövid, páratlan csontokból, csigolyákból,vertebrae, áll. Az általuk alkotott gerinccsatorna a gerincvelőt foglalja magában. A gerincoszlop elöl a koponyával, két helyen a végtagok kapcsolóövével függ össze, kétoldalt a bordák ízesülnek hozzá.
A gerincoszlop háromszorosan görbült, nyaki görbülete felfelé domború, legkifejezettebb a lóban, háti görbületelefelé domború, ágyéki görbülete pedig felfelé enyhén domború (különösen rágcsálókban). Lóban a megterhelés következményeképpen a háti görbület fokozódik (lordosis). A scoliosis a gerincoszlop kóros oldalhajlása, a kyphosis pedig a hátrafelé görbülése.
A csigolyák, vertebrae, szivacsos szerkezetű, rövid csontok, három fő alkotórészük van, 1. a test, 2. az ív és 3. a nyúlványok.
1. Csigolyatest, corpus vertebrae. A csigolya alapi részét alkotja. Harántmetszetben háromszögletű vagy többé-kevésbé kerek, henger alakú; ha hosszú, akkor közepén kissé befűződött, némelyiken ventralisan csontléc,crista ventralis emelkedik ki. Elülső vége, az extremitas cranialis, domború, félgömb alakú; ez a csigolya feje, acaput vertebrae. Hátulsó vége, az extremitas caudalis, homorú; ez a csigolyaárok, a fossa vertebrae. A test dorsalis felületén középen hosszanti léc, ennek két oldalán pedig érbarázda található; az előbbin szalag tapad, az utóbbiban a csigolyát tápláló erek haladnak.
2. Csigolyaív, arcus vertebrae. A testen két gyökérrel, pediculus arcus vertebrae, ered, és lemezével, lamina arcus vertebrae, együtt a gerinclyukat, foramen vertebrale, zárja körül. A gerinclyukak összessége a gerincoszlopban a gerinccsatornát, canalis vertebralis, alkotja; ebben foglal helyet a gerincvelő a burkaival.
Az összehasonlító anatómiában a csigolyaíveket idegíveknek, neurapophyses (Owen), nevezik, mert pl. a hal csigolyáinak testén ventralisan is találhatók; íveik a vérívek, haemapophyses. Ezek emlősökben csökevényesek, csak az első farokcsigolyákon (marha, húsevők) lelhetők fel.
A csigolyaív gyökere tövében, elöl és hátul egy-egy bevágás, incisura vertebralis cranialis et caudalis, van. A szomszédos csigolyák egymás felé tekintő bevágása együtt a csigolya közötti lyukakat, foramina intervertebralia, alkotják. Az elülső (axis) és a hátulsó bevágást (hátcsigolyák; bo) néha csontléc hidalja át, és a csigolya közötti lyukat helyettesítő oldalsó csigolyalyukat, foramen vertebrale laterale, alakítja ki. A csigolya közötti lyukakon a gerincvelőidegek lépnek ki a gerinccsatornából; ventralis ágaik a csigolyatestre folytatódó árokban, sulcus n. spinalis, haladnak.
A szomszédos csigolyaívek lemezei érintkeznek egymással, illetve egymásra borulnak (hátcsigolyák), helyenként azonban rés, spatium interarcuale van közöttük. Tág rés van a nyakszirtcsont és az első nyakcsigolya között, a spatium atlantooccipitale (occipitalis punctio, a tarkószúrás helye), az első és a második nyakcsigolya között, a spatium atlantoepistrophicum, az utolsó ágyék- és az első keresztcsigolya között, a spatium lumbosacrale (a lumbalpunctio helye), végül a keresztcsont és az első farokcsigolya között, a spatium sacrococcygeum (az epiduralis érzéstelenítés helye).
3. A csigolya nyúlványai, processus vertebrales. Hét nyúlvány van, ezek a csigolya testén és ívén helyeződnek el, közülük négy – elöl és hátul kettő-kettő – a szomszédos csigolyákkal ízesül, három nyúlványon pedig izmok erednek, illetőleg tapadnak.
Az ízületi nyúlványok, processus articulares craniales et caudales (zygapophyses), a csigolyaív elülső és hátulsó széléről eredő rövid, lapos nyúlványok; egymás felé simuló tenyérhez hasonlóan ízesülnek egymással.
A harántnyúlvány, a processus transversus s. costotransversarius (diapophyses) lehet a csigolya testéről eredő bordai nyúlvány, processus costarius (pleurapophysis) vagy a csigolya ívéről eredő harántnyúlvány, processus transversus (parapophysis). A harántnyúlvány tövében a nyakcsigolyán lyuk, foramen transversarium található, az egymást követő lyukak csatornát, canalis transversarius, alkotnak. A harántnyúlványok között rések, spatia intertransversaria, vannak.
A tövisnyúlvány, a processus spinosus (spina neuralis) a csigolyaív tetején, a median síkban ered; a gerincoszlop nyújtó izmainak különböző hosszúságú és fejlettségű emelőkarja; az általuk alkotott rések a spatium interspinalék. A halakban van ventralis irányú tövisnyúlvány, processus haemalis, is, amely a farokcsigolyák vérívéből, arcus haemalis, ered.
Az emlő- vagy csecsnyúlvány, a processus mamillaris (metapophysis), a hát- és az ágyékcsigolyák oldalsó és elülső ízületi nyúlványai között eredő, cranialisan irányuló, rövid, tompa nyúlvány.
A járulékos nyúlvány, a processus accessorius (anapophysis) az utolsó hát- (sus, Ca) és az ágyékcsigolyák (Ca) ívéről ered, az oldalsó nyúlvány és a hátulsó ízületi nyúlvány között. Izmok, szalagok eredésére, illetőleg tapadására szolgál.
A nyakcsigolyák a nyak S alakú, csontos, mozgékony vázát alkotják. A házi emlősállatokban hét nyakcsigolya található. (A tengeri tehénnek 6, a négyujjú lajhárnak 8, a háromujjúnak 9 nyakcsigolyája van.)
Az első nyakcsigolya, a vertebra cervicalis prima, a fejgyám vagy fejtartó, rövid, de széles, gyűrű alakú csigolya. Teste hiányzik, a második nyakcsigolya testéhez nőtt, annak fognyúlványát alkotja.
Az atlas gyűrű alakú dorsalis ívét, arcus dorsalis, és ventralis ívét, arcus ventralis, kétoldalt a massa lateralis köti egymáshoz. Az ívek tág gerinclyukat, foramen vertebrale, zárnak körül. Mindkét íven egy-egy gumó, lapos dorsalis, tuberculum dorsale, illetőleg fejlettebb ventralis, tuberculum ventrale, látható. A ventralis ív belső felületén ízületi felület, fovea dentis, van a második nyakcsigolya fognyúlványának befogadására. Az ízületi nyúlványok helyett az íveken levő két elülső mély, félhold alakú ízületi árok, a foveae articulares craniales, a nyakszirtcsont bütykeivel ízesül. A hátulsó két harántirányú árok, a foveae articulares caudales, a második nyakcsigolyával ízesül; ízületi felülete az atlas alsó ívén belül a fovea dentisbe olvad.
Az ívektől kétoldalt eredő harántnyúlványokból, a processus transversusból fejlődő, ellaposodó, vaskos szélű szárnyak, alae atlantis, lóban fejlettek, ventralisan íveltek, marhában és sertésben kisebbek, vízszintesen irányulnak, a húsevőkben nagyok és szintén vízszintesek, ventralisan vájtak és a szárnyárkot, fossa atlantis, képezik. A szárny tövében cranialisan levő két lyuk közül a medialis, foramen intervertebrale, a gerinccsatornába, a lateralis, foramen alare, a szárnyárokba vezet. A caudalisan levő lyuk, a foramen transversarium, szintén a szárnyárokba nyílik.
A második nyakcsigolya, tengely, axis, vagy fejforgató, epistropheus, különösen hosszú, csupán a sertésben rövid csigolya. A testén elöl a fognyúlvány, a dens (epistrophei) ered. A nyúlvány ventralis felületén levő ízületi felület, a facies articularis ventralis az atlas alsó ívével ízesül. A módosult haránt irányú és domború ízületi nyúlványok, a processus articulares craniales, a fognyúlványt gallérszerűen övezik. A csigolyatest hosszú, alsó felületén a középsíkban hátrafelé emelkedő izomtaraj, crista ventralis, húzódik végig. A csigolyaív szűk csigolyalyukat zár körül, az íven foramen (incisura; ca) vertebrale laterale van. A tövisnyúlvány, a processus spinosus, hatalmasan fejlett, caudalis végéről a hátulsó ízületi nyúlványok, processus articulares caudales, erednek. Az oldalsó nyúlványok, processus transversus, kicsik, hosszant megnyúlt csontléc alakúak, gyökerükön szűk foramen transversarium halad át, csupán a caudodorsalis irányú tuberculum dorsale fejlődött ki.
A nyakcsigolya teste hosszú (leghosszabb a lóban). Hosszúsága hátrafelé erősen csökken. A csigolyafej a sertés és a húsevőké kivételével erősen domború, a csigolyaárok mély. A crista ventralis a 3–5. nyakcsigolyán jól fejlett, a 6–7.-en tompa. A csigolya íve magas, a csigolyalyukak és az ívek közötti rések tágak. Az incisura vertebralis cranialis és caudalis mély, tág foramen intervertebralét zár körül. A kicsi tövisnyúlvány caudalisan kissé nő, a 7. nyakcsigolyán hosszú. Az ízületi nyúlványok vaskosak, kanál alakúak, ízületi felületük lapos vagy kissé homorú, kézfogásszerűen ízesülnek egymással. A harántnyúlványok jól fejlettek, szabad szélükön előre és hátra irányuló gumó, a tuberculum dorsale (bordacsökevény) és ventrale emelkedik ki; az előbbi bordai nyúlványnak, az utóbbi oldalsó nyúlványnak felel meg, és a marha 6. nyakcsigolyáján lemezt, lamina ventralist,alkot. Az oldalsó nyúlvány tövében lévő, aránylag tág foramen transversariumok együttesen a canalis transversariust alkotják, amelyben a gerincér és -ideg (a. et v. vertebralis, n. vertebralis) halad.
A 7. nyakcsigolya, a vertebra prominens, eltér a többi nyakcsigolyától; teste rövid, a laposabb csigolyaárok két oldalán megjelenik az első bordapár fejének ízületi árka, a fovea costalis caudalis. Tövisnyúlványa magas, az oldalsó nyúlványon csak a tuberculum dorsale van meg, foramen transversarium nincs.
A hátcsigolyák száma állatfajonként és állategyedenként is különbözik, így középértékben lóban 18 (ritkán 17 vagy 19), kérődzőkben 13 (12), sertésben 14 vagy 15 (kivételesen 16 vagy 13), húsevőkben 13 (kutyában ritkán 14 vagy 12), házinyúlban és emberben 12.
A hátcsigolyák teste rövid, harántmetszetben háromszögletű, hasáb alakú, az utolsó hátcsigolyákon crista ventralis van. A csigolyafej és a csigolyaárok hátrafelé ellaposodik.
A csigolyatesten és az ív gyökerén kétoldalt, elöl és hátul, két-két bordai ízületi árok, fovea costalis cranialis et caudalis mélyed be. A csigolya számával azonos számú borda a fovea costalis cranialisba illeszkedik. Az első borda feje az utolsó nyakcsigolya fovea costalis caudalisával és az első hátcsigolya fovea costalis cranialisával ízesül; az utolsó hátcsigolyának nincsen fovea costalis caudalisa. A bordai ízületi árkok az elülső hátcsigolyákon mélyek, hátrafelé azonban mind sekélyebbé válnak. A csigolyák íve magas, az egymásra fekvő csigolyalyukak az elsők kivételével szűkek.
Az incisura vertebralis caudalis mélyebb, mint a cranialis, az általuk képzett foramen intervertebrale szűk. Marhán az incisura vertebralis caudalis helyett foramen vertebrale laterale alakul ki, sertésen pedig a foramen intervertebralén kívül idegek átjárására 1–2 foramen vertebrale dorsale et ventrale is kifejlődik.
Az ízületi nyúlványok az első hátcsigolyák ívén tangentialisan, a hátulsókon radialisan irányulnak. Emiatt a háti szakasz elülső részén a gerincoszlop hossztengelye körüli forgó mozgás, hátulsó részén, valamint az ágyéki szakaszon pedig a hajlítás és nyújtás lehetősége áll fenn. Itt az emlőnyúlványok, processus mamillares, is kifejezettebbek, sertésben tompák, gumó- és húsevőkben kampószerűek. A hátulsó ízületi nyúlványokat csupán ízületi felületek helyettesítik a csigolyaíven. A járulékos nyúlványok, processus accessorii, a sertés és a kutya utolsó hátcsigolyáin, valamint a kutya ágyékcsigolyáin a hátulsó ízületi nyúlványok alatt az ívről erednek, caudalisan irányulnak.
A harántnyúlvány, a processus transversus, kicsi, rövid és többé-kevésbé gömbszerű, rajta a bordagumóval ízesülő árok, a fovea costalis transversalis, található. A gumó ízületi árka a bordafejecske ízületi árkához a hátrább eső csigolyákon közelebb van és sekélyebb is, emiatt caudalisan a bordák mozgékonysága fokozódik.
A tövisnyúlvány vaskos, jól fejlett és különösen magas az első (3–8.) hátcsigolyákon, ahol a mar csontos vázát adja. Az elsők tövisnyúlványa caudodorsalisan irányul, majd lovon a 16., marhán a 13., kecskén és sertésen a 12., juhon a 10., kutyán a 10. vagy 11. hátcsigolya tövisnyúlványa függőleges; ezt a csigolyát vertebra anticlinalisnak nevezik. Innen kezdve a hátcsigolyák és a mögöttük felsorakozó ágyékcsigolyák tövisnyúlványa már craniodorsalisan irányul. A tövisnyúlványok vége éles szélben vagy vastag gumóban, tuberositas spinalis, végződik, ez nehéz igáslóban osztott is lehet.
Az ágyékcsigolyák száma öszvérben 5–6, lóban 6 (5–7), kérődzőkben 6, juhban 7 is lehet, sertésben 7 (5–7) és húsevőkben 7 (6), számuk azonban sertésben és húsevőkben fajták szerint is változhat. A törzs hosszának a növekedésével elsősorban a csigolyák száma nő.
Az ágyékcsigolyák teste hosszú, harántmetszete az elülsőkön háromszögletű, itt a crista ventralis fejlett, rajta a rekeszoszlopok erednek, a hátulsókon harántovális. A csigolyák feje és árka lapos.
A csigolyaív caudalisan magasodik, a gerinccsatorna hátrafelé tágabb, ott helyeződik a gerincvelő ágyéki duzzanata. Az ívek egymáshoz illeszkednek, csupán kérődzőkön van rés, spatia interarcualia dorsalia, közöttük. Az utolsó ágyékcsigolya és a keresztcsont között széles rés, spatium interarcuale lumbosacrale marad vissza. A csigolya közötti lyuk sertésben kettős, az utolsó ágyékcsigolyákon dorsalisan és ventralisan nyílik.
Az ízületi nyúlványok sagittalis irányúak, az elülsők ízületi felülete vájt és medialisan tekint, a hátulsóké domború, csapszerű és lateralisan tekint. Az emlőnyúlvány, a processus mamillaris jól fejlett, magas, az ízületi nyúlványról ered. A járulékos nyúlvány, a processus accessorius csupán húsevőkben és házinyúlban fejlődött ki. Az incisura vertebralis caudalis mély; helyette marhában foramen vertebrale laterale alakult ki.
A harántnyúlványok, processus transversus, az ágyékcsigolyákon mint nyúlványok, processus costarii, néha különválnak, ezek a „repülőbordák”, costae fluctuantes; kétoldalt, lóban, kérődzőkben vízszintesen, sertésben, húsevőkben cranioventralisan irányulnak. Hosszúságuk az 1–3. ágyékcsigolyáig nő.
Lóban az utolsó két ágyékcsigolya harántnyúlványa vaskos, a szélein levő ízületi felületekkel; az 5. és a 6. csigolya harántnyúlványa egymással, a 6. pedig a keresztcsont szárnyával ízesül. Az ágyékcsigolyák tövisnyúlványa, processus spinosus, fejlett, szélesebb a hátcsigolyákénál. Magasságának és szélességének aránya lóban és húsevőkben 5:3, sertésben 4:3, kérődzőkben 3:3. Vége tarajszerűen megvastagodott.
Lóban, szarvasmarhában és kecskében 5, juhban és sertésben 4, húsevőkben 3 keresztcsigolyából áll. A csigolyák közötti rostos porcok lovon 4–5, marhán 3–4, juhféléken 3–4, sertésen 1,5, a húsevőkön 0,5 éves korban craniocaudalis irányban elcsontosodnak, keresztcsonttá, os sacrummá nőnek össze. A keresztcsont háromszög alakú.
Elülső, szélesebb vége a keresztcsont alapja, a basis ossis sacri, az utolsó ágyékcsigolyával, hátulsó, keskenyebb vége, a csúcsa, az apex ossis sacri pedig az első farokcsigolyával ízesül. Külső felülete a facies dorsalis, belső medencei felülete a facies pelvina. Az összenőtt csigolyatestek közötti határt a belső felületen harántvonalak, lineae transversae, jelzik. Az első keresztcsigolyán a caput vertebrae az utolsó ágyékcsigolyával, az utolsón a fossa vertebrae az első farokcsigolyával ízesül. Az utolsó ágyékcsigolya árka és az első keresztcsigolya fejének alsó pereme tarajszerűen megvastagodott, és a medenceüregbe emelkedő haránt irányú kiemelkedést, promontoriumot alkot. A medenceüreg bejáratát jelző vonal, a linea terminalis, innen indul ki.
A csigolyaívek laposak, a sertés kivételével (spatia interarcualia sacralia) összenőttek egymással. A gerinccsatorna caudalisan szűkül, dorsoventralisan lapos. A csigolyaív bemetszései helyén lyukak, foramina intervertebralia, alakultak ki. A tövisnyúlványok hátrafelé rövidülnek, caudodorsalisan irányulnak, lovon részben, szarvasmarhán egészben összenőttek egymással, egységes tarajt, crista sacralis mediana, sertésen kicsi lécet alkotnak.
Az ízületi nyúlványok marhában összenőttek, crista sacralis intermediát alkotnak. Lóban csupán az első keresztcsigolya processus articularis cranialisa fejlődött ki, sertésben és kutyában azonban az utolsó keresztcsigolyán a processus articularis caudalis is megvan.
Az oldalsó nyúlványok vaskos csontlemezzé összenőtt két oldaltömege, crista sacralis lateralis s. partes laterales, kettéosztja a csigolya közötti lyukakat. A felső lyukakon, foramina sacralia dorsalia, a gerincvelőideg dorsalis ágai, az alsókon, foramina sacralia pelvina, pedig ventralis ágai lépnek ki.
Az első két keresztcsigolya harántnyúlványai kétoldalt mint a keresztcsont szárnyai, alae ossis sacri, kiterjednek. A szárnyon elöl levő ízületi felület az utolsó ágyékcsigolya harántnyúlványával, a felül levő fül alakú ízületi felület, afacies auricularis pedig a csípőcsont szárnyával ízesül. A szárnyak lóban vízszintesen, kérődzőkben dorsolateralisan, sertésben és húsevőkben lateralisan irányulnak.
A farokcsigolyák száma állatfajok és állatfajták szerint is eltérő. Lónak 15–21, szarvasmarhának 18–20, juhnak 3–24, kecskének 12–15, sertésnek 20–23, húsevőknek 3–20 farokcsigolyája van. Az ember 4–5 csökevényesen fejlett farokcsigolyája a farokcsontot, os coccygis, adja. A csigolya alkotórészei az első farokcsigolyákon felismerhetők, caudalisan először fokozatosan eltűnnek az ízületi nyúlványok, majd a tövisnyúlványok, a csigolyaív (ezáltal a gerinccsatorna nyitottá válik) és végül a harántnyúlványok. A szarvasmarha és a kutya első négy farokcsigolyájának ventralis felületén vérív, arcus haemalis, vagy annak csökevénye fejlődött ki (mint a halakon).
A mellkas, thorax, csontjai a hátcsigolyák a bordák és a szegycsont (izmokba ágyazva). Ezek együtt a mellkasfalszilárd vázát alkotják.
A bordák, costae, hosszú, lapos vagy hengeres ívben görbült, szivacsos szerkezetű, páros csontok. Számuk egyezik a hátcsigolyák számával: lóban 18 (ritkán 17 vagy 19), kérődzőkben 13 (12), sertésben 14 (13–16), húsevőkben 13 (12–14), emberben, házinyúlban 12 pár. Az első borda rövid és lapos, a többi a mellkas közepén a legíveltebb és leghosszabb, majd caudalisan ismét rövidül.
A bordák proximalis (3/4) része a bordacsont, az os costale, distalis része a bordaporc pedig a cartilago costalis,amely hyalinporcból áll. A borda proximalis végével a hátcsigolyákhoz, distalis vége pedig közvetlenül ízesül vagy a megelőző bordák porcaival kapcsolódik a szegycsonthoz. A bordaporcaikkal közvetlenül a szegycsonthoz ízesülő elülső bordákat sternalis bordáknak, valódi bordáknak, costae sternales s. verae, amelyek pedig a szegycsonthoz csupán közvetve, egymással szalagos összeköttetésben bordaívet, arcus costalis, alkotva csatlakoznak, asternalis bordáknak (álbordák) costae asternales, s. spuriae nevezzük. A sternalis és asternalis bordák számaránya lóban 8:10, kérődzőkben 8:5, sertésben 7:7 (8), húsevőkben 8:4.
Az emberen a 11–12. esetleg a 10. borda, húsevőkben pedig némelykor az utolsó borda az izomzatban szabadon végződik vagy mint szám fölötti borda emlősállatokban az első ágyékcsigolyákról különül el; ezeket „repülő” vagy lebegő bordáknak, costae fluctuantes, nevezzük. A bordák és a porcaik közötti rések a spatia intercostalia et intercartilaginea, a borda nyaka és a csigolya harántnyúlványa közötti rés pedig a spatium costotransversarium.
1. A bordacsontnak, os costale, két végdarabja és középdarabja vagy teste van. A dorsalis végdarab, azextremitas vertebralis, a borda fejében, caput costae, végződik. A fejen barázda, sulcus interarticularis, vagy léc,crista capitis costae által elválasztott két ízületi felület, facies articularis capitis costae cranialis et caudalis, van, amelyek a megfelelő számú hátcsigolya elülső és az előtte levő hátcsigolya hátulsó bordai ízületi árkával ízesülnek.
A bordafejecskét vékony nyak, collum costae övezi, rajta léc, crista colli costae emelkedik ki. A nyak mögött a borda gumója, a tuberculum costae domborodik elő; a rajta levő ízületi felület, a facies articularis tuberculi costae, az azonos számú hátcsigolya harántnyúlványával ízesül. A borda nyaka a hátulsó bordákon rövid, ezáltal a fejecske és a gumó ízületi felülete közelebb kerül egymáshoz vagy a kettő egybe is olvad; ez a borda nagyobb fokú mozgásának a lehetőségét is megnöveli.
A bordagumó alatt a caudalis szélen, az extremitas vertebralis alsó határán van a bordaszöglet, az angulus costae, amely a csípőhorpaszizom (m. iliocostalis) tapadásának lateralis szélét jelzi, rajta a tuberositas m. longissimi és a tuberositas m. iliocostalis, emelkedik ki.
A borda teste, a corpus costae, kétoldalt lapított, ventralisan szélesedő (Ru) vagy keskenyedő (sus), illetve hengeres (Ca). Tengelye körül háromszorosan görbült: lapjára, élére és hosszára (Henle-féle torzió). Két felülete és két széle van. Külső felületén, facies externa, az elülső, homorú, éles szél, a margo cranialis mögött izomi árok, sulcus muscularis, belső felületén, facies interna, pedig a hátulsó domború, tompa szél, a margo caudalis mentén érbarázda, sulcus costae mélyed be. Az első borda érbarázdája hiányzik, elülső szélének közepén pedig érdes gumó, tuberculum m. scaleni ventralis (Lisfranci) emelkedik ki a bordatartó izom tapadására; külső felületén a kulcscsont alatti artéria sekély árka halad. Az utolsó bordák érbarázdája sekély. A bordák közötti rés a spatium intercostale. A bordacsont alsó, szegycsonti vége, az extermitas sternalis érdes, a bordaporchoz porcos összeköttetés, synchondrosis costochondralis fűzi; a marha és a juh 2–10., a sertés 2–5. bordapárjának árka a bordaporcokkal ízületet, articulatio costochondralist képez. Kérődzőkben a bordaporcban is találhatunk synovialis zsákocskákat, articulationes intrachondrales. A borda alsó vége lóban, kérődzőkben és sertésben a bordacsont–bordaporci összeköttetés tájékán, húsevőkben pedig a bordaporc proximalis végén előrefelé hajlik; ez a borda térde, a genu costae. Az utolsó bordacsont–bordaporci összeköttetés tájékán szöglet, az angulus arcuum costalium alakul ki.
2. A bordaporc, cartilago costalis, hengerded, pálca alakú, egyenes vagy kissé görbült hyalinporc. A bordaporcok lehetnek sternalisak, azaz közvetlenül a szegycsonthoz ízesülők, és asternalisak, amelyeket viszont az előző bordaporchoz kötőszövet rögzít. Az utóbbiak a bordaívet, arcus costalis, alkotják. Fiatalkorban rugalmasak, később merevebbek (azbesztelváltozás), idős állatban elcsontosodhatnak. A sternalis bordák közül az első pár a szegycsont manubriumához, az utolsó kettő a szegycsont teste és a processus xiphoideusa közötti árokba, a többi pedig a szegycsont testének szomszédos szelvényei, sternebrae, közé, az incisura costalisbaízesül.
A szegycsont nagyobbrészt szivacsos állományból álló, vékony kéregállománnyal borított, lapos vagy hengeres, hosszú csont. A valódi bordaporcok elcsontosodása révén fejlődik; a mellkas ventralis, csontos vázát alkotja. Lóban, kérődzőkben 7, sertésben 6, húsevőkben 8 szelvényből, sternebrae, áll, amelyeket rostos porc,synchondrosis intersternebralis köt egymáshoz. A sternebrák idős korban craniocaudalis irányban összecsontosodnak egymással.
A szegycsontnak három része van: a markolata, a manubrium sterni (praesternum), a teste, a corpus sterni (mesosternum) és a kardnyúlványa, a processus xiphoideus (xiphosternum).
A szegycsont markolata, a manubrium sterni, csupán ott fejlett, ahol a kulcscsont is kifejlődött. Háziállatokban kulcscsont nem fejlődött ki, emiatt a praesternum gyengén fejlett; az első bordaporcpárbóI származó sternebrát azonosítjuk vele. A markolat lóban porcos (hollócsőrporc), nem csontosodik el, a többi házi emlősállatban nagyobb része elcsontosodik. Porcos része a cartilago manubrii. A dorsalis felületén levő, lóban és sertésben egy nagy, a többi háziállatban két ízületi gödörbe ízesül az első bordaporcpár.
A szegycsont teste, a corpus sterni, a második bordapártól az utolsó valódi bordapárig terjed. A manubriumhoz rostos porckorongok útján (eq, Ca) vagy ízületesen (Ru, sus) kapcsolódik. A porcos összeköttetés időskorban összecsontosodik. A test lóban és kérődzőkben öt, sertésben négy, húsevőkben pedig hat szelvényből, sternebrából áll.
A szegycsont teste lóban oldalt lapított, a hajó gerincéhez hasonló, ventralisan tarajt (crista sterni) képez; kérődzőkben és sertésben dorsoventralisan lapított, kutyában négyoldalú hasáb alakú, macskában hengeres. Két oldalán a szelvények közötti, ék alakú ízületi árkokba, incisurae costales, a valódi bordák porcai ízesülnek. Közülük a két utolsó egymás mellett van vagy egybeolvadt.
A kardnyúlvány, a processus xiphoideus, az utolsó két valódi borda között van. Csontos nyúlványa a bordaívek között ered, szarvasmarhában és idős sertésben összenő az utolsó sternebrával. Vége lóban, kérődzőkben tányér alakú, sertésben és húsevőkben rövid, keskeny porcban, a lapátos porcban, cartilago xiphoidea,végződik.
A LÓ
Az atlas szárnyai lefelé, ventrolateralisan irányulnak, szélesek, tompa szélűek. A fossa alaris mély, és ugyancsak mélyek a fovea articularis cranialisok is. Az axis teste hosszú, fognyúlványa lapát alakú, dorsalis felületén szalagdudor van. A fognyúlványt övező, gallér alakú ízületi felületet ventralisan egy bemetszés kettéosztja. A tövisnyúlvány caudalisan villaszerűen kettéválik és a hátulsó ízületi nyúlványokba folytatódik. A 3–7. nyakcsigolyatövisnyúlványa helyett csupán tuberculum dorsale van. Az oldalsó nyúlványokon a tuberculum dorsale et ventrale jól fejlett; a 6. nyakcsigolya tuberculum ventraléja lemez alakú.
Az utolsó és az első hátcsigolyák testén crista ventralis van. Az utolsó három hátcsigolya fovea costalis cranialisa a harántnyúlvány fovea costalis transversalisával egybeolvad. A tövisnyúlvány az 1.-től 4–5. csigolyáig nő, a 12.-ig fokozatosan alacsonyabbá válik. Az incisura vertebralis caudalist esetenként csontléc hidalja át, és ezáltal foramen vertebrale laterale alakul ki.
Az ágyékcsigolyák száma lóban, öszvérben 6 (ritkábban 5 vagy 7), az arab lóban és a szamárban 5. Az első két ágyékcsigolyának vaskos crista ventralisa van. A tövisnyúlvány lapos, ívben előrehajlik, szabad vége az első négy csigolyán tarajjá szélesedik. A harántnyúlvány egyenes és az elülső csigolyákon oldalt, a hátulsókon kissé előrefelé is irányul. A két utolsó ágyékcsigolya harántnyúlványai egymással, az utolsó pedig a keresztcsont szárnyával harántnyúlványok közötti merev ízületet képez. A foramen intervertebrale az utolsó csigolyákon kettős, a harántnyúlványok között dorsalisan és ventralisan nyílik.
A keresztcsont dorsalisan enyhén ívelt, háromszögletű csont. A foramina sacralia pelvina tágak, a keresztcsont szárnyai háromszögletűek, facies auricularisuk dorsalisan tekint. A tövisnyúlványok vége kiszélesedik,tuberositas spinalist képez. A partes lateralesen jól fejlett taraj, crista sacralis lateralis van.
A farokcsigolyákat vastag fibrocartilago intervertebralis fűzi egymáshoz. A csigolyaív nyitott, processus neuralisokat alkot (3–6. csigolya). Az első farokcsigolya idős állatban gyakran összenő a keresztcsonttal.
Az első bordák laposak és szélesek, a hátulsók keskenyek és vaskosak. A fej, a nyak és a bordagumó az első bordákon jól elkülönül, az utolsó három bordának már nincsen nyaka. Ezeken a fej és a gumó ízületi felületei összeolvadnak egymással. A borda elülső széle a 2–8. bordán éles, hátulsó széle, különösen a középső bordákon, domború. Az első bordapár rövid bordaporca (2 cm), a manubrium sterni, egységes ízületi gödrébe illeszkedik.
A szegycsont kardnyúlványa és testének első négy sternebrája ventralisan elvékonyodik, lemez alakú porcba megy át; ezek egybeolvadnak a cartilago manubriivel és a szegycsont taraját, crista sterni, alkotják. A processus xiphoideus nyél alakú, kerekded csont, végéhez tányérszerűen kiszélesedő porclemez, cartilago xiphoidea illeszkedik.