Az érzékszervek
AZ ÉRZÉKSZERVEK
Az érzékszervek szűkebb értelemben nagyobb tömegű hasonló külső ingerre specializált érzéksejtek (receptorok) egy meghatározott anatómiai berendezésbe tömörülve (pl: szem). Az érzékszerv a receptorokon mint meghatározó elemeken kívül inger átalakító (pl: szemlencse), inger válogató (pl: fülkagyló), valamint védő (pl: fülszőrök, szemhéj) és mozgató (pl: szem izmai) részekre tagolódik.
Tágabb értelemben az érzékszervek közé sorolható a bőr is, mint a tapintás szerve.
Témánk szempontjából nem az érzékelés mechanizmusa az érzékszerv anatómiája a lényeges, hanem az érzékszerv teljesítő képessége.
A látás a ló szeme különbözik az állatok többségének szemétől, csakúgy mint az emberétől. A szemek helyzetétől már önmagában következik egy nyilvánvaló különbség, amíg az emberi szemek – az állatok többségéhez hasonlóan alapvetően frontális helyzetűek, a látótéregyenesen előre irányul, addig a ló szemei a fej két oldalán található. Ebből adódóan a ló látótere két oldalból áll két különböző képet ad.
A látótér így nagyobb, ezt segíti elő a pupilla rés vízszintes helyeződése is. A lónak is fókuszálniakell a látni kívánt tárgyra így nem láthat oldalra és hátra egyidejűleg, a ló hosszú nyak azonban megkönnyíti a fej elfordulását, így a vizsgálódást. A fej mozgatásával is maradnak holt terek, amelyek a ló fara mögött és közvetlenül az orr alatt találhatók.
13. ábra A ló látóterei
A szemek oldalsó helyezkedéséből következik, hogy a ló a világot főként síkban látja. Ennek élettani magyarázata a következő:
A szemben keletkezett érzet a látóidegen (n.opticus) keresztül jut az agy látómezejébe. A szemből érkező látóideg még az agykéregbe lépés előtt részben kereszteződik (az orr felöli szemfelek által látottak). Az így manipulált érzetből képződik a látómezőben a „kép”. A térbeli „kép” képzésnek előfeltétele a közöl látótér, amely a lónál viszonylag kicsi, így térbeli képet (háromdimenziós látás) csak keskeny sávban lát. Ez a sáv a homlok vonala előtt kb. 1,5-2 méterrel kezdődik (ábra).
14. ábra A ló két szemének közös látótere
A gyakorlat azt mutatja, hogy a lovak néhány száz méterről észrevesznek tárgyakat, ha a tárgy mozog azt távolabbról is felfedezi. Úgy mondjuk, hogy a ló kifejezetten mozgást látó, tehát főként az oldalt és a messzeségben mozgó dolgokat hamarabb és jobban látja mint lovasa, akinek számára emiatt a ló riadtsága gyakran érthetetlen.
A lóról hosszú időn át úgy tartották, hogy színvak. Újabb álláspont szerint lát színeket, de gyengébben mint az egészséges ember. Kísérletek szerint a színek közül megkülönböztetik a zöldet és a sárgát (takarmányainak jellegzetes színei), de a vöröset és a kéket nem (vörös-zöld színtévesztő).
A ló szeme a fényerősség változásához viszonylag lassan alkalmazkodik, ezért tart a hírtelen erős fénytől, illetve a sötétségtől (pl: a sötét erdő szélén lévő ugrást nem szívesen ugorja). Ugyanakkor a tapasztalatok szerint igen jól látnak szürkületben, egyesek szerint éjjel is. Ennek magyarázataként szolgál, hogy a szemfenéken található speciális szövet (tapetum lucidum) visszaveri a fényt a recehártyára, így ezzel tükörrendszerrel „erősíti” a látást. Ugyan erre vezethető vissza a ló szemének zöldes fényű fluoreszkálása sötétben.
A ló hallása jól fejlett, a fülkagyló alakja és mozgékonysága nagymértékben hozzájárul ehhez a képességhez. A fül homorú alakja mint egy kis „radar” jól be tud fogni egy-egy hangot. A tizenhat izom által 180 fokban mozgatható fülkagyló erősíti a radar hatását.
A felnőtt emberek többsége 16-38 Hertz közötti hangokat hall, amíg a ló a 33-35 Hztartományban képes felfogni a hangrezgéseket.
A két élőlény hallás képesség tartománya csak részben esik egybe, az emberi fül érzékenyebb a mély és közép fekvésű hangokra a ló pedig a magas frekvenciájú hangok felfogásában múlja felül gazdáját. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az egércincogást, távoli gallyroppanást a ló kitűnően hallja, míg mi nem.
Az emberi beszéd 2-200 Hz közé esik, mivel alacsony frekvenciájú a ló nehezen fogja őket.
A kiképzés és lóhasználat során nem mondhatunk le a ló kiváló hallásáról. A ló pozitív ingerként értékeli – az általa még hallható – mély, halk és rövid emberi hangot kellemetlennek a magas, erős hangokat utóbbiak félelmet ébresztenek a lóban.
Tehát a kiabálás, dobogás félelmet kelt, lőfegyver zaját több kilométerről meghallják, természetesen a lovak szoktatással (lásd később) kiképezhetők ezek eltűrésére addig a határig, amíg a kellemetlen zajhatás nem éri el a fájdalom küszöböt.
A ló mint minden élőlény kedveli a nyugalmat, így ha éppen nem a zajokhoz való szoktatás a cél, kerüljük a kiképzés során felesleges hanghatásokat. Az istállóban ne zavarjuk a lovat kiabálással, hangoskodással.
A lovak szaglása kitűnő, ez azonban a kiképzés során csak kis mértékben érvényesül gyakoribb, hogy gátolja munkánkat.
A szaglás szerve az orr, mivel a ló még erős terhelés (szapora légzés) esetén is kizárólag orron át lélegzik folyamatosan érzékeli a szagokat. A szaglóhám a szaglójáratban helyezkedik el, a szaglójáratban a levegő mozgása lassul, örvényleni kezd a benne lévő szaganyagok a szaglóhámra kerülnek.
A szaglás kedvezőtlenül hat számunkra, amikor a ló a számára kellemetlen szag vagy szagra való emlékezés (füst, kémiai szerek) miatt figyelmetlen lesz, illetve ellenszegül.
A szaglás biológiai jelentőséges a takarmányok válogatásában, a fajtársak, illetve az emberek felismerésében van. A mén szaglás útján nagy távolságból megérzi a sárló kancát.
Az ízlelés
Az ízlelés ingerfelvevői az ízlelőbimbók, a száj és garatüregben szétszórtan, de főleg a nyelv szemölcseiben találhatók. Emberi fogalmak szerint négy alap ízt különböztetünk meg; édeset, sósat, keserűt, savanyút. A ló vonzódik a keserű ízhez és a közhiedelemmel ellentétben kevésbé az édeshez. Az édes íz az idősebb lovak számára vonzó, fiatal csikók nem ismerik (a kristálycukorhoz hasonló töménységben a ló természetes takarmányai között nem fordul elő). Egyes viselkedéskutatók szerint a lovakat nem is annyira a cukor íze, hanem inkább a bensőségesség ragadja meg, ahogyan hozzájut.
Azok a lovak, amelyek előtt állandóan ott a só, gyakran fogyasztják, jó néhány egyed a szükségletein felül is.
A ló – mint minden más állat – önálló minőségként érzékeli a tiszta víz ízét.
Az ízérzés biológiai jelentősége a takarmányok válogatásában a káros, mérgező növények felismerésében van.
A kellemetlen ízű, de valamely okból fontos takarmányok, gyógyszerek ízjavító anyagokkal megetethetők.
A tapintás
A tapintás receptorai a bőr irharétegében, illetve a kötő- és nyálkahártyákban elszórtan találhatók. Érzékenységük szerint megkülönböztetünk; érintési, nyomási, gyorsulási (vibrációs) receptorokat. Összefoglaló néven mechanoreceptoroknak nevezzük őket.
Biológiai szerepük a közvetlen külső környezet érzékelése, vázizomreflexek keltése. Emellett az agyban nyugtató, kellemes hatású opiátok felszabadulásával jár a bőr simogatása, paskolása. Ezek az anyagok felszabadulnak a fajtársak megérintésekor, bökdösésekor és természetesen megfelelő emberi érintésre is.
A fájdalom
A fájdalom különféle mechanikai, hang, hő, ozmotikus és kémiai ingerek – feltehetően a károsodott sejtekből szövethormonok felszabadítása útján – egyaránt ingerületbe hozhatják a fájdalom érző receptorokat. A fájdalom érzés több szinten valósul meg:
A felületes fájdalmat a bőrben, a nyálkahártyákon lévő receptorok érzékelik. A mély fájdalmat az izmok, inak, izületi tokok és a csonthártya receptorai fogják fel.
Az un. zsigeri fájdalmat a testüreg és a zsigerek falának, valamint a bélfodor feszülési receptorai váltják ki. Vannak olyan szervek, amelyek nem éreznek fájdalmat pl. az agy és a máj.
A bőrön jól behatárolható gyors fájdalomra a szervezet helyi értágulattal, hajlító refelexszel és elhárító viselkedéssel (igyekszik távolítani a testrészét a fájdalom forrásától) reagál.
A fájdalom biológiai szerepe a szervezet számára káros nagyságú energia jelzése. A fájdalmas ingereknek a kiképzésben büntető szerepe van.