Hajlítás

2013.10.02 14:14

Amikor a ló kiképzésében eljutottunk annyira, hogy hátulsó lábai előrelépésének a súlypont irányába és gerince előrenyújtásának következtében a zablán támaszkodást vesz és ezen puhán enged is , akkor abban a helyzetben van a ló, hogy az elején nyugvó túlsúly egy részét átveheti a hátulja.

Ameddig a túlsúly még az elejét terheli, a támaszkodás a zablán azért szükséges, hogy a lónak némi támaszt adjon.

Ez a támasz azonban akadályozólag hat akkor, ha a lótól nagyobb fordíthatóságot követelünk.

Ennek az erősebb támaszkodásnak tehát nélkülözhetővé kell válnia.

Ez azonban természetesen  csak fokozatosan következhet be és a szárhatások fokozottabb támogató együttműködését teszi szükségesség.

A hajlításoknak az a célja, hogy a  lovat a szárak oldalt hatására engedékennyé és átengedővé tegyék, ezáltal mind tartása, mind járása javuljon.

A hajlítást csak akkor szabad megkezdenünk, amikor a ló már egyenlő támaszkodást kezd venni és annyira kiegyensúlyozott, hogy a patanyom vonalán mindhárom  jármódban némi tartásban ingadozás nélkül jár.

A hosszhajlításban a ló gerincoszlopa a kívánt oldalon tarkótól a farktőig mérsékelten és egyenletesen ívelt.

A ló hajlékonysága akkor tökéletes, ha a kívánt hosszhajlítást lovasának segítségére azonnal és készségesen és azt egyik oldalról a másikra fennakadás nélkül könnyedén váltani tudja.

A helyes hosszhajlítással a ló összes ízületei is hajlékonnyá válnak.

A hosszhajlítással érjük el a ló legnagyobb mérvű engedelmességét és fordíthatóságát, valamint kitartó járását.

A hajlítás és az állítás majdnem azonos fogalmak, mert a belovagolt lónál az egyiket a másik nélkül nem képzelhetjük el.

A két fogalmat csak a fiatal ló idomításánál kell megkülönböztetnünk, mert azt mielőtt tőle a hosszhajlítást követelhetnénk, meg kell annak előgyakorlataira tanítanunk.

Ezek a ló fejének oldalt állítása és az engedékenység a lábszárra.

Mindkettőt főleg ügetésben gyakoroljuk, mivel a ló kiképzéséhez a munka állóhelyben és lépésben a lendület hiánya miatt, csak csekély természetes  segédeszközt nyújt, a vágtának viszont nagy a lendülete ahhoz, hogy a ló iránt támasztott újabb követelmények első megkísérléséhez alkalmas legyen.

Ehhez végeztessük el az új gyakorlatot, annak könnyebb megértése végett állóhelyben és lépésben is.

Ha pedig fiatal lovasok kiképzéséről van szó, a munka állóhelyben és lépésben az oktatónak enged több időt a magyarázatra, a fiatal lovasnak pedig annak megértésére.

A ló fejének oldalt állítása a fejnek és a tarkó után közvetlen következő nyakrészének a tarkóból való oldalt hajlításában nyilvánul meg.

A mar előtt levő 4. csigolyától a 7-ikig terjedő nyakrész már nem vesz részt a hajlításon.

A nyak hajlítottsága- a későbbiekben is- csak akkor lehet, hogy részét alkossa a tarkótól a faroktőig terjedő, a ló egész testén végighaladó hajlítás egyenletes ívének.

Az állításhoz helyben késztessük a lovat alálépésre, a súlyvonal felé, állítsuk szárra és négy lábára egyenest.

Erre a ló a zablát rágva feligazítódik.

Fektessük a lábszárunkat a heveder mögé  és rövidítsük, hátrahúzás nélkül, hajlítás mértékének megfelelően a belső szárat, míg a külsőn fokozatosan annyit engedünk, amennyit a hajlítás megkíván.

Ezt a határt tartsuk fenn, ill. ismételjük meg addig, míg a ló a hajlításnak enged és a zablát rágni kezdi.

Ekkor csökkentsük a lábszár és szár hatását.

A ló többnyire megmarad az állításban.

Az állítás végrehajtásánál  a lónak a szár hatására készségesen kell a fejét fordítania és feligazítódott nyakát tarkóban úgy hajlítania, hogy a belső pofacsont belső széle a fültőmirigyek alatt a nyakizmon feküdjön.

A lovas a homorú oldal szemívének csak a körvonalait látja.

Ebben a helyzetben a sörény éle a belső oldalra billen át, a tarkó oldalt hajlítása csak mérsékelten folytatódik az egész nyakban.

A ló vállai egyenlően terhelik, a háta elengedett, hátulsó lábai jól alálépve az elülsőkre takarnak.

Ha a ló tarkóhajlítás előtt azzal akar kitérni, hogy nyakát más helyen homorítja, törekedjünk a kívánt hajlítást a külső szár- erélyes derék- és lábszársegítséggel támogatott- ellenhatásával elérni.

Ha a ló fara kitérésével ellenszegül a hajlításnak, akkor ebben – a külső lábszárerélyes hatásával és az ez okból fokozottabban ellentartó külső szárral – gátoljuk meg.

Ha a ló hátrakúszással védekezne a hajlítás ellen, hajtsuk erélyesen előre a szárhoz mindaddig, míg a hajlítást felveszi.

A hátrakúszást leggyakrabban a lábszár előrehajtó hatását letompító túl erősen használt kéz segítsék okozza.

Ha az egyik oldal hajlításából a másik hajlítására közvetlenül kívánunk áttérni, állítsuk előbb a ló fejét fokozatosan egyenesre és csak azután térjünk át a másik oldal hajlítására.

Amint a ló „a fej állítását” állóhelyzetben és lépésben készségesen végrehajtja, megkezdhetjük ennek gyakorlását ügetésben.

A segítségek általában azonosak az állóhelyben adottakkal, de ezeket ki kell egészítenünk a ló folyamatos tiszta járását fenntartó előrehajtó  segítségekkel.

A hajlító és előrehajtó segítségeket, szükség szerint váltakozva, egyszer az egyiknek, másszor a másiknak adva nagyobb nyomatékot, addig ismételjük, míg a ló azokat megérti és az iránta támasztott  követelményt teljesíti.

Kezdetben ne tartsuk fenn huzamosabb ideig az oldal állítását, szakítsuk meg több ízben egyenesre állítással és ne csak a belső, hanem a külső kézre- az ellenállítást- is gyakoroljuk.

Ha a ló járásában mutatkozna valami rendellenesség, biztosak lehetünk abban, hogy vagy az állítás, ill. később a hajlítás helytelen, vagy túlzott a követelmény amely elé a lovat állítjuk, vagy együttesen követtük el mindkét hibát.

Mozgás közben a ló fejének oldalt állítását azon az oldalon, amelyre a lovat állítani kívánjuk, a szár ismételt puha hatásával érjük el.

Ezzel egyidejűleg a belső hátulsó lábat, a belső lábszár ismételt nyomásával ill. enyhe rövid ütögetésével, ösztönözzük jobb előrelépésére.

A külső száron annyit kell utána engednünk, amennyit a ló a belső szár hatásának enged.

Nagyon érzékeny lovaknál  hagyjuk kezdetben teljesen figyelmen kívül a külső szárat.

Eleinte „a ló fejének állítását”, amint a ló az adott segítségeknek tarkóban enged és fejét fordítja, szüntessük be és igazítsuk megint egyenesre a fejet.

Csak idővel- amikor a lónak már nem okoz nehézséget , hogy a szár oldalhatásának a zablát rágva, engedjen- szabad a fej oldalt állítását  a szükséges ideig könnyű szárral fenntartanunk.

Óvakodjunk attól, hogy a hajlító szárral a ló fejét túlzottan oldalra húzzuk és ott tartsuk, az azonos oldalon lévő lábszárunkat pedig nem, vagy durván használjuk.

Minden, a helyestől eltérő eljárás a hátulsó lábat az előrelépésben akadályozza és elmaradásra kényszeríti, ami által mind a tiszta járás, mind a lendület elvész, nélkülük pedig nincs célja a lófej oldalt állításának.

Ha a ló a „fej oldalt állításánál” nehézségeket támasztana, az oldalt állítást hagyjuk abba és lovagoljuk a lovat élénk ütemmel előre.

Ha a ló az állításnak ellenszegülne azzal, hogy az állítás oldalán lévő vállára  és a szárba dől, a belső csizma erősebb nyomása mellett hassunk a belső szárral a külső csípőnk irányába.

Ha a ló a fej oldalt állítását elfogadja, gyakoroljuk azt tervszerűen mindkét oldalra egyformán és ügyeljünk nagy gonddal arra, hogy a ló az oldalt állítás tartama alatt is a patanyomvonalán maradjon.

Amint sikerült a lovat- hátulsó lábai erélyesebb előrelépése mellett, a fej oldalt állításával és általa a belső szár hatásával is megbarátkoztatnunk, elérkezett az ideje, hogy az engedékenységet a lábszárra iskolázzuk.

Az engedékenységnek a lábszárra az a fontos feladata, hogy a lovat a belső lábszár és a belső szár  fokozottabb összhatására fogékonnyá és engedelmessé tegye.

Ezért  a segítségadást  a belső lábszárral kezdjük meg, hogy annak élénk hatásával a lovat  a lábszársegítségre érzékennyé téve, a belső hátulsó lábat élénk előrelépésre bírjuk.