Kiképzési skála
A kiképzési skála
A kiképzési skála elrendezése piramis-szerű, melynek alján a „ritmus vagy ütemesség”, csúcsán pedig az „összeszedettség” helyezkedik el. A kiképzési skála útmutatóként szolgál a díjló (illetve bármely ló) kiképzése során. Megjelenési formája ellenére a kiképzési skála nem jelent merev formát. A különböző szintek egymással párhuzamosan fejlődnek, ahogy a ló kiképzésében előrehalad, így a nagydíjas lónál is dolgoznak a piramis alsó szintjeinek a finomításán, és nem a csak a piramis csúcsán lévő összeszedettségre koncentrálnak. A különböző szintek ugyanakkor szorosan összefüggenek egymással. Például a ferde ló nem képes kellő lendületet kifejleszteni, a ló szabályozott egyenesre igazítása pedig csak ütemesen és lendületesen előremenő lovon lehetséges. Ugyanakkor az is kevéssé valószínű, hogy egy nem elengedett ló ritmikus lépésekkel járjon. Dr. Reiner Klimke „A fiatal hátasló alapkiképzése” című könyvében a kiképzési skála elemeinek felsorolásánál az elengedettséget az ütem elé is helyezi. A ló kiképzésének előrehaladtával annak átengedősége is egyre fejődik, egészen a kiképzett díjló teljes átengedőségéig, amikor lovasának a külső szemlélő által már láthatatlan jelzéseire, mintegy önmagától hajtja végre a különböző feladatokat.
Ütem
Az ütem időbeli (és az adott mozgáson belül térbeli) egyenletességet jelent mind a három alapjármódban. Ritmus és tértnyerés egyenletessége ugyan olyan legyen az egyenes vonalon és az íveken, az oldaljárásokban és az átmenetekben. A ritmus a patadobbanások sorozatára vonatkozik, mely csak a tiszta lépés, tiszta ügetés és tiszta vágta jármódokat jellemzi. A jármód szabályossága vagy tisztasága magában foglalja a lépések egyenletességét és egyformaságát. Ha a lovas képes tiszta lépéseket elérni, vagyis el tudja kerülni azok egyenetlenségét és szabálytalanságát, azaz az ütemhibákat, akkor a ló-lovas páros alkalmas lehet a nehezebb feladatok megoldására. Még a nagyon nehéz piaff esetében is meg kell lennie a szabályosságnak, mikor a ló „egyhelyben üget”, első és hátsó lábait ritmusosan emelve.
Elengedettség
A piramis második szintje az elengedettség, mely minden további kiképzés alapfeltétele, és az ütem mellett a szoktatási szakasz lényeges célja. Az elengedettség jelei a lónál az egyenletes lépések, melyekkel együtt leng a hát, az ingaszerűen együttlengő farok, a feszességtől mentes tarkó, a zabla rágása, az ajkak szélén látható hab és a prüszkölés. A ló sima átmeneteket hajt végre, könnyen állítható jobbra és balra, és készségesen kinyúlik a zabla után a szárak meghosszabbításakor.
Támaszkodás
A támaszkodás — a piramis harmadik szintje — a ló tolóerejének az eredménye, és soha nem szabad a lovas kezének húzása által elérni. A lovas puhán tartott kezébe lovagolja a lovat, amely megengedi a lónak, hogy a zablán támaszkodást találjon, miközben a lovas keze kövesse a ló fejének természetes mozgását. Ugyanakkor kerülendő, hogy a ló rátámaszkodjon a szárra, és mintegy ötödik lábként használja. Ha ez előfordulna, akkor a lovasnak energikus előrehajtás és utánengedés segítségével kell a ló erre vonatkozó törekvését megszüntetni. A lónak egyenes vonalon mindkét száron egyformán kell támaszkodnia, ívelt vonalon pedig a külső száron legyen kicsit nagyobb mértékű a támaszkodás.
Lendület
A lendület a kiképzési skála negyedik szintje, ami az energikusan lépő hátsó lábak tolóerejének a lengő háton keresztül történő előrevitele a ló egész mozgására ügetésben és vágtában. A lendületesen járó ló mozgással együttlengő háta kényelmesen „ülteti” lovasát. Minél nagyobb a lendület, annál kifejezőbb a mozgás lebegés fázisa, melyben a ló lábai határozottan előre lendülnek. A lépés jármódnak nincs lebegés fázisa, így bár a lépésnél is fontos hogy a ló ütemes és erőteljes lépésekkel „szorgalmasan” haladjon, lépésben a kiképzési skála értelmében vett lendületről nem beszélhetünk.
A helyes lendületet kialakításában szerepet játszik
- a lovas helyes segítségadása,
- a helyes ütem és iram megválasztása,
- a ló elengedettsége,
- a ló átengedősége.
A lendület nem csak az izmok és ízületek helyes használatát segíti elő, de a ló figyelmének a lovasra fókuszálását, és a ló elengedettségét is javítja.
Egyenesre igazítás
A ló akkor egyenes, ha a hátsó lábai az első lábak nyomvonalát követik mind egyenes mind ívelt vonalon, és teste párhuzamos a haladás irányával. Az egyenesség teszi lehetővé a ló számára, hogy a ló mindkét oldalát egyenletesen terhelje és mindkét száron egyformán támaszkodjon, és hogy lendületét a súlypontja irányába vigye előre, ez teremti meg a kapcsolatot a szár segítségek a ló hátulja között. A lovardában végzett munka megtévesztő lehet, mert a lovarda oldalfala mellett haladó ló hajlamos az elejével a külső falhoz közelebb járni, mint a hátuljával. A ló válla ugyanis keskenyebb, mint a csípője és fara, ezért ha a ló a külső oldalával igazodik a falhoz, akkor a középvonala nem lesz párhuzamos a haladás irányával. Az egyenesre igazítás a legtöbb ló veleszületett ferdesége miatt a kiképzés során gyakran visszatérő feladat, mely a kimaradó hátsóláb aktivizálásával érhető el. Ebben segít az ívelt vonalak lovaglása, a combra való engedés és az oldaljárások, valamint a vállat be gyakorlat.
Összeszedés
A kiképzési skála csúcsán az összeszedés áll. Az összeszedettségben a ló testsúlyának nagyobb részét helyezi a hátulsó lábaira. Ezt a ló a csípő és térd ízületek fokozott hajlítása (konchajlítás) és a hátulsó lábak fokozott alálépése által tudja megtenni. Az összeszedett ló fara lesüllyed, eleje könnyűvé válik, egyenletesen terheli a lábait, így szabadabban tud mozogni, amit gyakran megfigyelhetünk a mezőn szabadon játszó lovaknál is.
Alapvetően az összeszedettség a ló azon képessége, hogy a súlypontját hátrébb hozza. Ez az alacsonyabb jármódba való átmeneteknél már a kezdő lovak esetén is megfigyelhető. Bizonyos fokú összeszedettség minden ló számára előnyös, mert az a ló lépésbiztonságát és élettartamát növeli. Ugyanakkor az összeszedettség nagyobb izomerőt igényel, mely csak lassan, tervszerű edzésmunkával alakítható ki, ezért is van az összeszedés a kiképzési skála csúcsán.
Az összeszedett jármódokban a ló fara lesüllyed, a ló „hegynek fel” jár, a lépéshossz megrövidül, de a lendület és a lábak aktivitása megmarad, a mozgás emelkedettebbé válik, minden jármódban öntartásban mozog, a lovas segítségeire érzékenyebbé, átengedőbbé válik.