Törzsfejlődés
Törzsfejlődés
A ma ismert ló (Equus Caballus) hosszú törzsfejlődés során vált olyanná, amilyennek ma ismerjük. Ez a törzsfejlődés több mint 60 millió évre nyúlik vissza. Az első "ősló", az Eohippus a 75 millió évvel ezelőtt élt Condylarthrus fajok egyikéből fejlődött ki, melyek kutyánál nem voltak nagyobbak, lábaikon öt-öt ujj volt, és minden ujjukon pataszerű elszarusodott képződményt viseltek.
Később a ló evolúciójában a legjelentősebb változás a láb átalakulása (az ujjak folyamatos visszafejlődésével) volt.
Eohippus - kb. 60 millió éve, az eocén korban jelent meg
Elülső lábain négy-négy, míg a hátulsókon már csak három-három ujja volt. Ujjaikon a kutyákéhoz hasonló ujjpárnák voltak (ezek maradéka a ló lábán látható szarugesztenye). Átlagos magassága 36 cm lehetett (több különböző méretű változat is létezett, a legkisebb 25 cm, míg a legnagyobb 50 cm magas lehetett). Élőhelyei feltételezhetően laza talajú őserdők, vízpartok és iszapos területek voltak. Fogazata alapján lombevő volt, az alacsonyabb cserjék és az aljnövényzet leveleit ehette, de már megjelentek a fűevésre való áttérés kezdeti jelei. Szőrzetének színe nem ismert, de életmódja alapján a tudósok leginkább a szarvashoz hasonló, barna, pettyes bundával képzelik el.
Mesohippus és Miohippus - kb. 25-40 milló éve az oligocén korban jelentek meg
A Mesohippus és a valamivel fejlettebb Miohippus két hasonló, és részben egymást követő időben élt ősló volt. Mind a négy lábukon három ujjuk volt, közülük a valamivel vastagabb középsőre nehezedett a legnagyobb súly. Táplálékuk kezdetben leginkább puha lombú fák és cserjék hajtásai voltak. 10-25 millió évvel ezelőtt, a miocén korban az őserdőket szavannák, sztyeppék váltották fel, amihez az állatok úgy alkalmazkodtak, hogy fogazatuk egyre inkább alkalmassá vált a fűfélék fogyasztására, valamint nyakuk megnyúlt hogy kényelmesen elérjék a füvet. Szemük is megváltozott, a fej oldalára tolódott el, így látóterük megnőtt (bár a binokuláris látómező csökkent), így könnyebben észrevették a közeledő ragadozókat.
Mercyhippus
A Miohippus-ból alakult ki. Még mindig több ujja volt, de már a testsúly nagyrésze a középső ujjon volt. Lábain már pata volt.
Pliohippus - kb. 6 millió éve jelent meg
Az első ősló melynek minden lábán egy ujj volt. Ujjain a mai lovakéhoz teljesen hasonló pata volt.
Equus caballus - kb. 1 millió évvel ezelőtt jelent meg
Nem más mint a ma élő ló.
A ma élő lófélék (amelyek a zebrák, lovak, szamarak) a páratlan ujjú patások rendjébe tartoznak, legközelebbi rokonaik a tapírok és az orrszarvú félék. A lovat kb. 6000 évvel ezelőtt háziasították.
* * *
Przewalski-ló (ázsiai vadló, mongol vadló, takhi)
Az egyetlen ma is élő, soha nem háziasított lófajta. A Przewalski (ejtsd: psevalszki) ló a háziasított lóhoz képest zömök testfelépítésű, rövid lábai és arányaiban nagy feje van. A szőrzet színe az évszaktól függően változik: bézs, pej, sötétbarna lehet. Az alhas és az orr fakóbb, a farok és a paták környéke sötét színű. A felfele meredő sörény sötétbarna. Lábai gyakran halványan csíkozottak.
A vadonban a Przewalski-lovak csoportokban élnek, melyek egy domináns ménből, néhány kancából és azok csikóiból állnak. Minden csoport jól elhatárolható területtel rendelkezik; ezen a területen belül a ménes naponta három-hat mérföldet tesz meg. Éjszaka a ménes összegyűlik és kb. négy órát alszik. A kancák egymást ápolják, tisztogatják, gyakran állandó partnert választva ehhez a művelethez.
A kancacsikók és méncsikók egyaránt elhagyják a szülőcsoportot, amikor elérik az ivarérett kort. Gyakran a domináns mén űzi el őket. A kancaciskók általában új ménest keresnek, melyhez csatlakozhatnak és amelyben ezt követően szaporodhatnak. A méncsikók általában összeállnak és egy vagy két évet kisebb hímcsapatokban töltenek el. Körülbelül 5 éves korukra a mének elhagyják a hímcsapatot és megpróbálnak szert tenni egy már létező ménesre, megküzdve a domináns ménnel, vagy elhajtanak egy vagy több kancát egy másik mén háreméből vagy a csatangoló fiatal kancacsikókat gyűjtik maguk köré.
A Przewalski-lónak 66 kromoszómája van, a házi lónak pedig csak 64, ennek ellenére a Przewalski-ló és a házi ló keresztezhető, melyből 65 kromoszómájú termékeny csikók jönnek világra.
Jelenleg nem eldöntött, hogy a Przewalski ló és a háziló egyazon fajhoz tartozik, vagy sem. Az ezzel kapcsolatos kutatások a két lófaj(ta) közös ősét próbálják megtalálni. Ha ez sikerrel járna, az eldöntené a vitát.
Ez a lófaj nyugat Mongóliában és észak Kínában élt. Az európai ember csak a XIX. század végén szerzett róla tudomást. 1878-ban N. M. Przewalski kapitány, akiről később a fajt is elnevezték, az első példány bőrét megszerezte, azt hitte, hogy egy addig ismeretlen vadszamárfajt talált, és csak egy évvel később, I. S. Poljakov, a szentpétervári múzeum zoológusa ismerte fel bennük a jégkorszaki vadlófaj túlélőit.
Tudományos körökben hamar híre ment a dolognak - minden magára adó állatkert és természetrajzi múzeum igyekezett élő egyedekhez, illetve bőrökhöz, csontokhoz jutni. Ezzel aztán természetesen sikerült teljesen a kihalás széléra sodorni a fajt. Az utolsó vadon élő Przewalski-lovat 1968-ban látták a dzsungáriai Góbiban. Az európai és amerikai állatkertekbe került néhány egyed viszont a fogságban tovább szaporodott.
Napjainkban 1500-nál is több példány él belőlük világszerte - több mint a felük európai állatkertekben. Túlélésük nem sokon múlik: mindössze 11 megmaradt egyed leszármazottai ők. A Kölni Állatkert vezetésével zajló tenyészprogram próbálja megmenteni a fajt.
Ehhez csatlakozott 1997-ben a Hortobágyi Nemzeti Park egy 2500 hektáros terület rendelkezésre bocsátásával. Magyarország összterületének 8 százaléka áll természetvédelmi oltalom alatt, ennek 30 százaléka füves puszta. E területeinkre is jellemző a többé-kevésbé állandó emberi jelenlét és beavatkozás: főképp a legeltetés és a kaszálás.
A Hortobágyi Nemzeti Park bizonyos területein évtizedek óta felhagytak a hagyományos állattartással, ugyanis a tapasztalatok szerint sem a túllegeltetés, sem az állattartás teljes megszűntetése nem kedvez a kívánatos biodiverzitás fenntartásának.
Most új módszert dolgoznak ki, melynek sikere segítheti a természetközeli füves puszták állapotának megőrzését, és modellként szolgálhat a program országos továbbfejlesztéséhez. A holocén idején itt élt fajok együtt fejlődtek a Kárpát-medence ökológiai rendszerével, ezért esett választásuk a vadló egyetlen még élő képviselőjére.
A visszatelepítés során megfigyelhetik, hogyan viselkednek az eurázsiai vadlovak természetes körülmények között, sőt, később talán több ménes egymásra gyakorolt hatását is nyomon követhetik majd. Ezek a megfigyelések rengeteget segítenek majd a faj megmentéséért végzett munkában és a későbbi visszatelepítési kísérletekben.
Pentezug, a terület, ahová betelepítették a lovakat, nagyobb részben szikes puszta, amelyet 27 hektárnyi telepített erdő és kisebb nádasfoltok tagolnak. Számos gémeskút és egy folyamatosan működő artézi kút látja el ivóvízzel a területen élő állatokat. Éghajlata félszáraz, szubkontinentális, erdős sztyeppi klíma.
1997 őszén érkezett meg az első csoport, 1 csődör, és 3 kanca. Őket hamarosan egy újabb négyes követte, majd érkezett még 2 fiatal csődör, és egy újabb 4 fős csapat. 1998 májusában született 3 kiscsikó, de elhulott az egyik csődör.
A lovak így is jól beilleszkedtek, és birtokba vették a területet. Létszámuk folyamatosan nő, 2002-re 30-ra növekedett az állomány, 2004-ben pedig 43 darabot számoltak össze belőlük.
Az állatok nem keresik az ember társaságát, még a legbizalmasabb egyedek sem engedik a megfigyelőket 10-15 méternél közelebb magukhoz.
Méretek
- marmagasság bottal: 130 cm
- hossza: 210 cm
- súlya: 350 kg
- színei: bézs, pej, sötétbarna. Az alhas és az orr fakóbb, a farok és a paták környéke sötét színű. A szőrzet színe az évszaktól függően változik.