Hajlítás
Amikor a ló kiképzésében eljutottunk annyira, hogy hátulsó lábai előrelépésének a súlypont irányába és gerince előrenyújtásának következtében a zablán támaszkodást vesz és ezen puhán enged is , akkor abban a helyzetben van a ló, hogy az elején nyugvó túlsúly egy részét átveheti a hátulja.
Ameddig a túlsúly még az elejét terheli, a támaszkodás a zablán azért szükséges, hogy a lónak némi támaszt adjon.
Ez a támasz azonban akadályozólag hat akkor, ha a lótól nagyobb fordíthatóságot követelünk.
Ennek az erősebb támaszkodásnak tehát nélkülözhetővé kell válnia.
Ez azonban természetesen csak fokozatosan következhet be és a szárhatások fokozottabb támogató együttműködését teszi szükségesség.
A hajlításoknak az a célja, hogy a lovat a szárak oldalt hatására engedékennyé és átengedővé tegyék, ezáltal mind tartása, mind járása javuljon.
A hajlítást csak akkor szabad megkezdenünk, amikor a ló már egyenlő támaszkodást kezd venni és annyira kiegyensúlyozott, hogy a patanyom vonalán mindhárom jármódban némi tartásban ingadozás nélkül jár.
A hosszhajlításban a ló gerincoszlopa a kívánt oldalon tarkótól a farktőig mérsékelten és egyenletesen ívelt.
A ló hajlékonysága akkor tökéletes, ha a kívánt hosszhajlítást lovasának segítségére azonnal és készségesen és azt egyik oldalról a másikra fennakadás nélkül könnyedén váltani tudja.
A helyes hosszhajlítással a ló összes ízületei is hajlékonnyá válnak.
A hosszhajlítással érjük el a ló legnagyobb mérvű engedelmességét és fordíthatóságát, valamint kitartó járását.
A hajlítás és az állítás majdnem azonos fogalmak, mert a belovagolt lónál az egyiket a másik nélkül nem képzelhetjük el.
A két fogalmat csak a fiatal ló idomításánál kell megkülönböztetnünk, mert azt mielőtt tőle a hosszhajlítást követelhetnénk, meg kell annak előgyakorlataira tanítanunk.
Ezek a ló fejének oldalt állítása és az engedékenység a lábszárra.
Mindkettőt főleg ügetésben gyakoroljuk, mivel a ló kiképzéséhez a munka állóhelyben és lépésben a lendület hiánya miatt, csak csekély természetes segédeszközt nyújt, a vágtának viszont nagy a lendülete ahhoz, hogy a ló iránt támasztott újabb követelmények első megkísérléséhez alkalmas legyen.
Ehhez végeztessük el az új gyakorlatot, annak könnyebb megértése végett állóhelyben és lépésben is.
Ha pedig fiatal lovasok kiképzéséről van szó, a munka állóhelyben és lépésben az oktatónak enged több időt a magyarázatra, a fiatal lovasnak pedig annak megértésére.
A ló fejének oldalt állítása a fejnek és a tarkó után közvetlen következő nyakrészének a tarkóból való oldalt hajlításában nyilvánul meg.
A mar előtt levő 4. csigolyától a 7-ikig terjedő nyakrész már nem vesz részt a hajlításon.
A nyak hajlítottsága- a későbbiekben is- csak akkor lehet, hogy részét alkossa a tarkótól a faroktőig terjedő, a ló egész testén végighaladó hajlítás egyenletes ívének.
Az állításhoz helyben késztessük a lovat alálépésre, a súlyvonal felé, állítsuk szárra és négy lábára egyenest.
Erre a ló a zablát rágva feligazítódik.
Fektessük a lábszárunkat a heveder mögé és rövidítsük, hátrahúzás nélkül, hajlítás mértékének megfelelően a belső szárat, míg a külsőn fokozatosan annyit engedünk, amennyit a hajlítás megkíván.
Ezt a határt tartsuk fenn, ill. ismételjük meg addig, míg a ló a hajlításnak enged és a zablát rágni kezdi.
Ekkor csökkentsük a lábszár és szár hatását.
A ló többnyire megmarad az állításban.
Az állítás végrehajtásánál a lónak a szár hatására készségesen kell a fejét fordítania és feligazítódott nyakát tarkóban úgy hajlítania, hogy a belső pofacsont belső széle a fültőmirigyek alatt a nyakizmon feküdjön.
A lovas a homorú oldal szemívének csak a körvonalait látja.
Ebben a helyzetben a sörény éle a belső oldalra billen át, a tarkó oldalt hajlítása csak mérsékelten folytatódik az egész nyakban.
A ló vállai egyenlően terhelik, a háta elengedett, hátulsó lábai jól alálépve az elülsőkre takarnak.
Ha a ló tarkóhajlítás előtt azzal akar kitérni, hogy nyakát más helyen homorítja, törekedjünk a kívánt hajlítást a külső szár- erélyes derék- és lábszársegítséggel támogatott- ellenhatásával elérni.
Ha a ló fara kitérésével ellenszegül a hajlításnak, akkor ebben – a külső lábszárerélyes hatásával és az ez okból fokozottabban ellentartó külső szárral – gátoljuk meg.
Ha a ló hátrakúszással védekezne a hajlítás ellen, hajtsuk erélyesen előre a szárhoz mindaddig, míg a hajlítást felveszi.
A hátrakúszást leggyakrabban a lábszár előrehajtó hatását letompító túl erősen használt kéz segítsék okozza.
Ha az egyik oldal hajlításából a másik hajlítására közvetlenül kívánunk áttérni, állítsuk előbb a ló fejét fokozatosan egyenesre és csak azután térjünk át a másik oldal hajlítására.
Amint a ló „a fej állítását” állóhelyzetben és lépésben készségesen végrehajtja, megkezdhetjük ennek gyakorlását ügetésben.
A segítségek általában azonosak az állóhelyben adottakkal, de ezeket ki kell egészítenünk a ló folyamatos tiszta járását fenntartó előrehajtó segítségekkel.
A hajlító és előrehajtó segítségeket, szükség szerint váltakozva, egyszer az egyiknek, másszor a másiknak adva nagyobb nyomatékot, addig ismételjük, míg a ló azokat megérti és az iránta támasztott követelményt teljesíti.
Kezdetben ne tartsuk fenn huzamosabb ideig az oldal állítását, szakítsuk meg több ízben egyenesre állítással és ne csak a belső, hanem a külső kézre- az ellenállítást- is gyakoroljuk.
Ha a ló járásában mutatkozna valami rendellenesség, biztosak lehetünk abban, hogy vagy az állítás, ill. később a hajlítás helytelen, vagy túlzott a követelmény amely elé a lovat állítjuk, vagy együttesen követtük el mindkét hibát.
Mozgás közben a ló fejének oldalt állítását azon az oldalon, amelyre a lovat állítani kívánjuk, a szár ismételt puha hatásával érjük el.
Ezzel egyidejűleg a belső hátulsó lábat, a belső lábszár ismételt nyomásával ill. enyhe rövid ütögetésével, ösztönözzük jobb előrelépésére.
A külső száron annyit kell utána engednünk, amennyit a ló a belső szár hatásának enged.
Nagyon érzékeny lovaknál hagyjuk kezdetben teljesen figyelmen kívül a külső szárat.
Eleinte „a ló fejének állítását”, amint a ló az adott segítségeknek tarkóban enged és fejét fordítja, szüntessük be és igazítsuk megint egyenesre a fejet.
Csak idővel- amikor a lónak már nem okoz nehézséget , hogy a szár oldalhatásának a zablát rágva, engedjen- szabad a fej oldalt állítását a szükséges ideig könnyű szárral fenntartanunk.
Óvakodjunk attól, hogy a hajlító szárral a ló fejét túlzottan oldalra húzzuk és ott tartsuk, az azonos oldalon lévő lábszárunkat pedig nem, vagy durván használjuk.
Minden, a helyestől eltérő eljárás a hátulsó lábat az előrelépésben akadályozza és elmaradásra kényszeríti, ami által mind a tiszta járás, mind a lendület elvész, nélkülük pedig nincs célja a lófej oldalt állításának.
Ha a ló a „fej oldalt állításánál” nehézségeket támasztana, az oldalt állítást hagyjuk abba és lovagoljuk a lovat élénk ütemmel előre.
Ha a ló az állításnak ellenszegülne azzal, hogy az állítás oldalán lévő vállára és a szárba dől, a belső csizma erősebb nyomása mellett hassunk a belső szárral a külső csípőnk irányába.
Ha a ló a fej oldalt állítását elfogadja, gyakoroljuk azt tervszerűen mindkét oldalra egyformán és ügyeljünk nagy gonddal arra, hogy a ló az oldalt állítás tartama alatt is a patanyomvonalán maradjon.
Amint sikerült a lovat- hátulsó lábai erélyesebb előrelépése mellett, a fej oldalt állításával és általa a belső szár hatásával is megbarátkoztatnunk, elérkezett az ideje, hogy az engedékenységet a lábszárra iskolázzuk.
Az engedékenységnek a lábszárra az a fontos feladata, hogy a lovat a belső lábszár és a belső szár fokozottabb összhatására fogékonnyá és engedelmessé tegye.
Ezért a segítségadást a belső lábszárral kezdjük meg, hogy annak élénk hatásával a lovat a lábszársegítségre érzékennyé téve, a belső hátulsó lábat élénk előrelépésre bírjuk.