A ló futószárazása
A ló futószárazása
A futószárazás mint a kiképzésben használt módszer nem más, mint amikor a kiképzője körül a ló egy kb. 10-14 méter átmérőjű körön.
A kiképző lóhoz viszonyított helyzete és az ostor jelenléte teremti meg az előre menetelt, miközben a futószár kontaktusa vezet és ellenőrzi, akárcsak a szár.
A futószárazás a következő esetekben kifejezetten ajánlott:
- Fiatal lovak lovas alatti kiképzésének előkészítése,
- helytelen lovaglásból adódó mozgás és tartáshibák javítása,
- “rossz” testalkatú lovak korrigálása (pl.: szár felett, beejtett háttal mozgó, rövid feszes hátú lovak),
- betegségen átesett , könnyű mozgatást igénylő lovak mozgatása.
A futószárazásra szolgáló hely – annak érdekében, hogy a ló figyelmét ne tereljék el más ingerek, ezáltal ne csökkentsék munkánk értékét – legyen nyugodt.
Talaját tekintve sima, nem túl mély.
A futószárazás kört célszerű bekeríteni, ez támaszt ad a lónak a körön való haladáshoz.
A futószárazás felszereléseit a futószárazás céljához kell igazítani.
Elengedethetetlen azonban a kantár és a nyereg vagy a futószáras heveder, hogy a kikötő szárakat csatolhassuk.
A kikötés szerepe, hogy a szárnak hatását részben helyettesítve keretet adjon a lónak.
A kikötő szárakat úgy kell beállítani, hogy enyhe támaszkodást biztosítson mindkét oldalon a ló számára, speciális esetektől eltekintve egyforma hosszúra csatoljuk mindkét oldalon.
A kikötőszár nélküli futószárazást végzőnek semmiféle befolyása nem lesz a külső vállra, a ló könnyen rádőlhet, a körből kifordulhat.
Ez olyan helyzetet idézhet elő, hogy az elülső és hátulsó végtagok útja keresztezheti egymást, azok összeütődhetnek, ezért sérüléseket okozhatnak.
Futószárazásról révén szó, elengedethetetlen a futószár és a futószáras ostor használata.
A futószár egy legalább 7 méter hosszú, lapos szár, ami jó fogást biztosít.
A futószárazást, akárcsak a lovaglást, bal kézre kezdjük.
A csikók futószárazását kezdetben két ember végezze, hogy rávezesse a lovat a kör tartására.
Amennyiben a ló érti, hogy körbe kell mennie, már csak egy ember legyen a körben, ha többen vannak csak zavarják egymást és a lovat.
A futószárazást végző a kör közepére vezeti a lovat a gondosan összerakott futószárat belső ( a belső megjelölés a későbbi futószárazás irányához viszonyított, ha a ló bal fele esik befelé, akkor a bal kéz a belső.) kezébe veszi és a ló elé áll.
Az ostort eközben úgy tartja külső kezében vagy hóna alatt, hogy a nyél vékonyabb végével a háta mögött a föld felé irányuljon.
A munka megkezdése előtt a lovat meg kell barátkoztatni az ostorral, hogy segítségként használhassuk, ne keltsen riadtságot használata.
Ezt úgy végezzük, hogy az ostort megmutatjuk a lónak, ha nem fél tőle, nyugattó szavak kíséretében simítsuk végig az ostor vékony felét a ló nyakán, hátán, farán egészen a csánkig.
Ha határozottan és nyugodtan végezzük ezt, rövid idő alatt nyugodtan tűri a ló.
Egyes egyedek nem tűrik a hátsó végtag ostorral való érintését, ha ezt tapasztaljuk ne erőltessük az ostorral való érintést.
Ha a ló az ostorral való érintést már eltűri, vegye azt a futószár-vezető ismét háta mögé.
A mozgás megkezdéséhez vezesse előre a lovat, ő maga lépjen hátrafelé, engedje, hogy a lova belső felével előtte elhaladjon.
A belső kézben lévő futószár engedésével engedje ki a megkívánt méretű körre, míg az ostort a külső kézben az ostort a ló mögött tartja, hogy a ló annak mozgásait láthassa.
A futószár-vezető a kör közepén állva a ló iramának megfelelően forog nem megy körbe.
A futószárat a szár tartásánál leírtak szerint fogja, könyökben meghajlítva, könnyedén a testhez simuló felkarral, a belső kézben kb. a ló szájának magasságában.
Az ostort külső kézben tartja, amelyet a ló csánkja felé irányít.
Így a szár és az ostor egy körcikkelyben vezeti.
Előfordul, hogy a ló nem akar a körön maradni, arról befelé vagy kifelé letér.
A kifelé való letérést a futószár segítségével az előrehajtásból származót a külső vállra irányuló hatás hivatott meggátolni.
A befelé letérő ló a futószárazó-vezetővel szembefordul, ebben az esetben a lovat magunkhoz vonjuk és a munkát előröl kezdjük.
Ha ismételten, többször megtörténik a befordulás, a belső vállra irányított könnyű ostorcsapással kell megértetni a lóval akaratunkat.
Ha ezt következetesen csináljuk a ló gyorsan megérti kívánságunkat.
Ha a ló szívesen jár körön, megkezdjük a ló határozott, de nyugodt előrehajtását, a kikötőszárhoz való hozzáléptetést.
Az elv megegyezik a kiképzés rendszerénél leírtakkal.
A futószáron mozgó ló előrehajtása az ostort és hangsegítséget használunk.
A ló érzékenységétől függően az ostor végének megemelésétől egészen a könnyű ostorcsapásig terjed az ostor feladata.
Amennyiben az ostorral előrehajtó módon megkívánjuk érinteni a lovat azt a csánk felé irányítsuk – semmiképpen sem a hát vagy a far felé - az ostort eközben mélyen tartsuk a csapó alulról felfelé a vízszintes alatt mozogjon.
A nagy gyakorlattal rendelkező ostor használó az érintést végezheti a csizma helyén is.
Amennyiben az ostort a váll felé irányítjuk vagy ott érintjük a lovat a körre való kihajtásra, a futószárhoz való hozzáhajtásra szolgál. ( a futószár könnyen feszüljön a ló szája és a futószárazó keze között.)
Az ostort semmiképpen ne használjuk a futószár előtt.
Az ostorral való pattingatást más lovak jelenlétekor mellőzzük, hogy ne zavarjuk őket munkájukban, másrész gyakori használata esetén a ló könnyen habiutálódik.
Az előre ható másik segítségünk a hang, amelyet a halk figyelmeztetéstől egészen a serkentő erős “csettintésig” fokozható, akaratunk szerint.
A hang a dicséret eszköze is lehet.
Különös előnye, hogy szinte azonnal alkalmazható, a kívánt pillanatban hat.
Előrehajtáskor, akárcsak a lovaglás során, a futószáron utána kell engedni, és a futószárhoz hozzáhajtani.
A feltételek kivitelezésére lényegesen kevesebb eszköz áll rendelkezésünkre.
A felvételeket a hang és futószár útján valósíthatjuk meg.
A felvételek elfogadására az iram csökkentésére, a hangra, mint jelre célszerű feltételes reflexet felépítenünk.
A felvételhez nyugtató hang alkalmazása mellett a futószár rövidítésével szoktassuk a lovat.
A futószár rövidítését, amennyiben a kívánt iramot, vagy jármódváltást elértük, be kell szüntetni, s a lovat a kör eredeti méretére kell kiépíteni.
A futószár durva használata nem célravezető, a lóból félelmet vált ki.
A futószárazás során, annak érdekében, hogy a ló izomzatát ne egyoldalú eddzük, gyakran kezet kell váltani.
A kézváltáshoz a lovat lépésbe vesszük, majd behívjuk a kör közepére, közben a futószárat a ló közeledésének megfelelő ütemben felvesszük, ilyenkor az ostort célszerű a hónunk alá venni.
A futószárat átcsatoljuk a második oldalra, ellenőrizzük az egyéb felszerelések helyeződését, a kikötőszárak és a felrántó szíjjak feszességét, szükség szerint igazítunk rajta.
A hónunk alatt lévő ostort a hátunk mögött átvesszük az új külső kézbe és a lovat a már ismertetett módon kiengedjük a körre.
A futószáras munkát mindig lépés jármóddal kell kezdeni és befejezni.
A futószáras munka végén a lépéshez a kikötőszárakat csatoljuk ki vagy állítsuk hosszúra.
A futószáras célja mindhárom jármódban a lendületes, tiszta lépések.
Az egyes jármódokba való átmenetre hangjeleket célszerű használni (ált. a jármód nevét: “LÉ-pést!”, “Ü-getést!”, “VÁ-gtát!”), amelyet szükség esetén az ostor megemelésével egyértelmesítünk.
A futószáron történő vágtában való beugratáskor a lovat felvételekkel – a futószár többszöri kis fokú meghúzásával – figyelmeztetjük, hogy iramot valamelyest rövidítjük, majd a vezényszóval, szükség esetén ostorral támogatva beugratjuk vágtába.
A mind gyorsabbá való ügetésből vágtába kergetés nem tekinthető beugratásnak, kiképzési értéke nincsen.