A ló mozgásának dinamikája
A ló mozgásának dinamikája
Az állat testét a végtagok tartják, viszik előre, egyúttal segítik az állatot bizonyos életfunkciók elvégzésében, életműködésük majdnem minden megnyilvánulásában.
A ló mozgása két nagy csoportra: a helyváltoztatás nélküli és a helyzetváltoztatással járó mozgásokra osztható fel.
A helyváltoztatás nélküli mozgások
A lefekvés. A ló mindig nehézkesen, ügyetlenül, ennek következtében nem „szívesen” fekszik le. Lefekvés előtt négy végtagját a „hasa alá szedi”, a test súlypontját közelíti a talajhoz, hátát púposítja, majd a nyakát és a fejét lesüllyesztve, lábait behajtja és egyik vagy másik oldalra dőlve, hírtelen a földre ejti magát. A fej és a nyak fekvés közben elöl félig fölegyenesedve, a törzs a mellkas és a has oldalsó, alsó felületén, hátul pedig féloldalt az egyik oldali combon nyugszik. A ló fejét, nyakát általában fenn tarja, de ha kimerült, az is előfordul, hogy hátra, illetve oldalra fordítja. A kimerült állat teljesen oldalára fekszik és kinyújtott lábakkal alszik.
A hempergés a ló másik játékos mozgásformája, amelyet a bőr dörzsölése során annak tisztogatására használ, némely esetben azonban a hasi fájdalmának (colica) a kifejezője is lehet. Hempergéskor a fekvő állat összehúzza magát, és a végtagok egyidejű lökésszerű behajlításával, majd a fej hátralendítésével egyik oldalról a másikra fordul a hátán.
Felálláskor a ló először kinyújtja a törzsét, miközben négy lábát a törzse alá szedi, majd nyakát fölemeli, fejét és ezáltal testsúlyát hátratolva, az elülső végtagokat tehermentesíti. Így lehetővé válik, hogy elülső végtagjait előre kinyújtva, törzsét a merev végtagok felé tolja. A felállás mozzanatait azért is fontos ismernünk, mert az elcsúszott, elesett állatok felállásához kellő időben és a fej mozgását is elősegítő módon kell nyújtani.
Ágaskodáskor az állat felemeli, a hátulsó végtagokra helyezi a testét, ezáltal a törzs vízszintes helyzetből a függőleges felé közeledik. Az ágaskodás a mén kedvelt támadási módja, amint elülső patáival a támadás irányába „vág”. Eközben az egész test súlyát a két hátulsó végtag viseli. Az ágaskodás első fázisában az állatok fejüket kissé lehajtják, elülső végtagjaikat behajlítják, törzsük alá helyezik, majd a második fázisban a fejet és a nyakat magasra fölemelik,ezáltal súlypontjuk hátratolódik. Majd elülső végtagjaik gyors kinyújtásával elrúgják magukat a talajtól, és hosszú hátizmaikkal a gerincoszlopot nyújtják, elülső lábaik fölemelkednek a talajról, miközben hát- és farizmaik fölemelik a törzset. Két lábon állás közben a ló a hátulsó végtagok ide-oda helyezésével, tipegéssel és végtagjainak hajlításával, illetve nyújtásával próbálja megtartani egyensúlyát. Az ágaskodás intenzíven igénybe veszi, fárasztja a hát, a has, és a hátulsó végtag izmait, emiatt a ló csupán rövid ideig képes ágaskodni.
A kirúgás a ló védekezésének egyik mozgásformája: gyakran rosszindulat jele; végezheti vagy az egyik vagy mindkét hátulsó végtaggal. Az egyik végtaggal való kirúgás első fázisában az állatlehúzza a fülét, vagy oldalra les, majd testsúlyát az ellenkező oldali hátulsó végtagra helyezi, miközben fara az ellenoldal felé billen. Ezáltal a megfelelő végtagot tehermentesíti. A második fázisban behajlítja tehermentesített végtagját, majd a cél irányában villámgyorsan kinyújtja, utána rögtön visszahúzza, a talajra helyezi és ráhelyezi a testsúlyát. A ló általában hátrafelé rúg.A mindkét lábbal való kirúgás előtt az állat a fejét és a nyakát lehajtja, ezáltal súlypontját előbbre, az elülső végtagokra helyezi, a hát- és az ágyékizmok összehúzódásával egy időben mindkét hátulsó végtagját ellöki a földtől, és erősen kinyújtja hátra vagy oldalra lendíti.
A helyváltoztatással egybekötött mozgások:
A helyváltoztatással együtt járó, általában előrehaladó mozgás, lényegében összehangolt, ritmikus súlypontáthelyezési folyamat, amelynek iránya (előre, hátra vagy oldalt) a mozgás típusától függ.
A test felépítése, a végtag izületeinek szöge és az izmok felépítési módjai az előrehaladó mozgáshoz alkalmazkodik. Az előrehaladó mozgás mindig az egyik hátulsó végtag terhelésével, majd izületeinek kinyújtásával kezdődik.
Az állat „földet fog”, és a medencét, ezáltal a törzset is előre és fölfelé nyomja. Az izületek kinyújtásakor keletkező, talaj felé irányuló nyomást a törzsre ható tolóerő váltja fel. Ez utóbbi a mozgás irányába esik, s ezáltal előrehaladó mozgássá alakult át. Eközben a súlypont eltolódik az ellenkező oldali elülső végtag irányába. Ezt az elülső végtagot a ló ez időszakban a földről fölemeli. Ezalatt a másik oldali hátulsó végtag felé tolják. Ezután a folyamat újból kezdődik előröl. Mozgás közben a ló súlypontja, ezáltal a törzse jobbra-balra ritmikusan kileng.
Bármilyen jármodban is halad a ló, egy adott végtag egységnyi mozgásában (A lépés jelen esetben nem a jármódra utal (lásd később) hanem egy végtag mozgásának ciklusát (fölemelés – súlyeltolásig), a lépésben két alapvető fázis különböztethető meg. A két fázison belül négy szakasz és hat mozzanat észlelhető.
A levegőben való függés fázisában az elülső végtagot a vállöv izmos összeköttetése fűzi a törzshöz, rögzíti és mozgatja a mellkas oldalán. Ebben a fázisban az egész végtag a törzshöz viszonyítva 8-9 cm-rel mélyebb síkban mozog.
1. A fázis első szakaszában az izületek behajlítása a jellemző, miközben a vállöv izmai kissé emelik a kart. Az elülső végtag fölemelésében a váll- és a könyökizület hajlítói azáltal vesznek részt, hogy rövidítik a végtagot, majd a végtagot a fej-nyak-karizom előrelendíti. E működését a nyak és a törzs egyes izmai támogatják.
Hátulsó végtag fölemelésekor és előrelendítésekor a törzzsel közös izmok közül mindenekelőtt a csípőhorpaszizom, és a végtag saját izmai vonják előre a combot és a térdet, ugyanakkor a törzzsel párhuzamosan elmozdítják a végtagot. Közben a belső-alsó medenceizmok kifelé is fordítják a végtagot, így félrevonják a combot az elődomborodó has útjából.
2. A fázis második szakaszában az elülső végtagon, az izületek nyújtásakor a végtag hossza nő; az előkészítésben, a végtag nyújtásában az ujj-, majd a lábtő nyújtói vesznek részt, eközben a kar süllyed. Az izületek hajlítása és nyújtása egyaránt az ujjpercizületek felöl kezdődik, majd fölfelé haladva a többi izületek fokozatosan követik azt, és a vállizület fejezi be a végtag izületeinek nyújtását, illetve hajlítását.
A hátulsó végtag előrelendítésének a végén, az izületek nyújtásával a végtag talajra helyezése (letétel) kezdődik meg. Ekkor a hátulsó végtag izmai nyújtják a térd-, a csánk- és az ujjizületeket, ezáltal a végtag hosszabbodik és közeledik a talajhoz.
A súlyviselés fázisában az elülső végtagon, a két lapocka között megfeszülő alsó fűrészizom hevederszerűen függeszti fel a törzset, miközben a végtag a törzshöz viszonyítva, a törzs súlyát viselve, magasabb síkban mozog.
1. A fázis első szakaszában, alátámasztáskor, különbség van az elülső és a hátulsó végtag működésében. Az elülső végtag alátámasztásakor csupán a törzs súlyát viseli, a hátulsó végtag azonban ebben a szakaszban is részt vesz a törzs előrelendítésében.
2. A fázis második szakaszában súlyeltoláskor, a végtag fő működésével előrelendíti a törzset, az izületek nyúlnak, a végtag hosszabbodik, a törzset előre és fölfelé tolja. Az elülső végtag hátravonói, a mély szegyizmok. Működésüket a hát izmai segítik. Alátámasztás közben, súlyeltoláskor, a függesztő öv izmai a lapockát ventralis irányba húzzák, ezáltal a végtagot hátravonva segítik a törzs előrelendítését.
A hátulsó végtag a törzs fő előrelendítője. E működését segíti a gerincoszlop és a kapcsolóöv közötti merevizület, az elülső végtagéinál jóval hosszabb emelőkarok és a hatalmas izomzat: ez utóbbi a végtagot összes izületeinek a nyújtásával hosszabbítja, a törzset emeli, a súlypontot előbbre helyezi, s ezzel impulzust ad a törzs előrelendítéséhez. A folyamatban elsősorban a felső és hátulsó farizmok, a négyfejű combizom, a háromfejű lábikraizom, az ujjnyújtók és az ujjhajlítók, azaz a legfontosabb nyújtók és hajlítók közösen vesznek részt.
A lépés mozzanatai 1. fölemelés; 2. előrelendítés; 3. letétel (talajra helyezés); 4. súlyátvétel; 5. alátámasztás; 6. súlyeltolás.
1. Fölemeléskor a vállöv izmai a kart és ezáltal a szabad végtagot emelik, és a végtag izületeinek hajlítóizmai az izületeket behajlítják, a lábvég a földről fölemelkedik, izületei behajlanak.
A hátulsó végtagot a törzsről eredő izmok emelik azáltal, hogy a combot emelve behajlítják a csípőizületet.
2. Előrelendítéskor az állat előre előrelendíti végtagjait, miközben a végtag izületei a mozzanat kezdetén hajlanak, a végén már nyúlnak, s ez utóbbi következtében az előrelendítés viszonylagossá válik (előrenyúlás). Az előrelendítést az elülső végtagon a fej-nyak-karizom, a hátulsó végtagon a csípőizület hajlítói és a térdizület nyújtói végzik.
3. Letételkor (talajra helyezés) az állat a talajra helyezi a kinyúló végtagot ebben ujjizületeinek a nyújtói működnek közre.
4. Súlyátvételkor az állat a végtagra helyezi a testsúlyát, és az izületek statikus szalagjai és izmai megfeszülnek. Az elülső végtag a mar irányába fölemelkedik. Súlyátvételkor a csüdizület túlnyújtott állapotba (hyperextensio) kerül, a csüd a talajhoz közeledik. Eközben a csüdegyenlítő készülék és a felületes ujjhajlító izom „hevedere” megfeszül, és a test végtagra eső súlyának kb. a felét a szalagok és az izmok veszik át. Ez a mozzanat az átlépés a csüdizületben.
5. Alátámasztáskor a végtag a törzs súlyának a végtagra eső részét viseli: az átlépés pillanatában kezdődik, és addig tart, amíg a szár csontjainak tengelye a függőlegest el nem éri. Alátámasztás közben a végtag statikus szerveinek működése dominál. Az alátámasztás végén a pataizület túlnyújtott állapotba (hyperextesio) kerül; ez az átlépés a pataizületben. E pillanatban a mély ujjhajlító izom ina feszül meg a legnagyobb mértékben.
6. Súlyeltoláskor a végtag alátámasztó működése mindinkább csökken, a súlyeltolást végző izmok működése fokozódik. A lépés mozzanatai közben az ujjhajlítók inainak terhelése, igénybevétele különböző mértékű: súlyátvételkor a csüd- és a pártahajlító, az alátámasztás végén (átlépés a paraizületben) nagyobb mértékben a patahajlító izom ina feszül meg.
8. ábra A lépés fázisai, szakaszai, mozzanatai
A lépés, a lábvég fölemelésétől a következő felemelésig tart, hossza a két egymás után következő ujjvég nyoma (patanyom) között mérhető; az eszközben megtett út a lépés hossza. A lépés akkor szabályos, ha a végtag mozgása a törzs tengelyével párhuzamosan egy síkban, ingaszerűen megy végbe, és a lábvég a levegőben közepesen magas ívet ír le, amelynek legmagasabb pontja a lépéshossz közepén mérhető.