A ló mozgásszerveinek statikája és dinamikája
A LÓ MOZGÁSSZERVEINEK STATIKÁJA ÉS DINAMIKÁJA
A mozgás szervei a törzsfejlődés során a funkciónak megfelelően átalakultak. Ezek az átalakulások a statikai és a dinamika törvényszerűségei szerint mennek végbe.
A statika az állati szervezet passzív szerveinek (csontok, porcok, szalagok, inak, statikus és statodinamikus izmok) ama rendszerével foglalkozik, amelyek az állat egyensúlyát biztosítják állás és mozgás közben. (Statika a testek egyensúlyi helyzetével foglalkozó tudományág.)
A dinamika a mozgás passzív és aktív szerveinek működésével, a mozgás előzményeivel, az egyes mozgásszervek mozgás közben végbemenő egyidejű működésével, a mozgás típusaival foglalkozik. (Dinamika a mechanikának a mozgásokkal és az őket előidéző erőkkel foglalkozó ága.)
Statika
A háziállatok statikáját a működés és bizonyos anatómiai sajátosságok jobb megértése céljából, mechanikai szerkezetekhez, hídhoz vagy géphez hasonlítják. Mindez az összehasonlítás azonban egyoldalú, csak félig igaz, mert az állat szervezete sohasem gép.
A test súlypontja
A statika kiindulópontja a test súlypontjának vagy tömegközéppontjának a meghatározása. A négy lábán nyugodtan álló ló súlypontja, a törzs közép síkjának és a vállizületen átmenő vízszintes síknak a metszésvonalában, a törzs hosszának az elülső végétől számított 42,86%-ára esik.
Ez a pont meghatározható úgy is, ha közvetlenül a lapátosporc tájéka mögött a törzs alsó és középső harmada közötti határt állapítjuk meg. A ló súlypontja – a többi állathoz hasonlóan – ugyanazon az egyeden sem mindig ugyanazon a helyen van.
Hátrébb tolódik, ha az állat fölemeli a fejét, kinyújtja a farkát, vagy a gyomor és a bélcső telt, és akkor is ha az állat vemhes.
Előbbre helyeződik, ha az állat lehajtja a fejét és nyakát, vagy a gyomor és a bélcső üres. A ló, a fejének a mozgatásával 4 cm-rel képes előrébb, illetve hátrább helyezni a súlypontját.
A súlypont helye, eltolódása a nyereg elhelyezésekor, teherhordó állatokban pedig a súlyelosztás szempontjából fontos.
Az alátámasztott felület:
A szabályosan álló ló a négy lábvégének felületét összekötő egyenesek által határolt négyszögletű terület az egyed alátámasztási felülete, amely az emberéhez viszonyítva igen nagy, és a súlypont is közelebb helyeződik a talajhoz.
A felület nagyságát a végtagok helyzete és a testtartás befolyásolja. Az állat mindaddig egyensúlyban marad, amíg a súlypontból vont függőleges éri az alátámasztási felületet.
Szabályos testhelyzetben, amikor a test súlyát mind a négy végtag viseli, a súlypontból vont függőleges a négy lábvéget átlósan összekötő két egyenes metszési pontja elé esik. Részben ez az oka, hogy a négy lábon álló lovak egyensúlyi helyzetükből előre és oldalt könnyebben kimozdíthatók.
Mindebből következik az is, hogy a törzs súlya a négy végtagot nem egyenletesen terheli. Az elülső végtagokra a test súlyának nagyobb része esik, éspedig lóban a törzs súlyának kb. 55%-a (5/9).
4.ábra A ló súlypontja és az alátámasztott felület
A fej és a törzs, csontos vázból, ízületekből, szalagokból és statikus, statodinamikus működésű izomokból álló szerveinek rendszere hídhoz hasonlítható.
A híd vázát (amely az úttestnek felel meg) a csigolyák rostos, porcos, ízületes és szalagos összeköttetései, hosszú közös szalagjai, vagyis a hajlékony gerincoszlop képezi. A híd váza nem csupán terhet visel, hanem a mozgásban is részt vesz.
A híd pilléreit a elülső és a hátulsó végtagok alkotják, a törzs statikus váza pedig a két végtag között kifeszülő parabolikus rácsszerkezetű hídív. A fej és a nyak, illetőleg a keresztcsont és a farok, a pilléreknél végződő és a híd ívéhez kapcsolódó, „ínhúrokhoz” hasonlóan működő szalagok útján rögzített elülső és hátulsó konzoloknak felelnek meg.
Az elülső konzolnak megfelelő fej és nyak mozgékonyabb, mint a hátulsó, keresztcsontból és farokból álló konzol.
A csigolyák tövisnyúlványai a gerincoszlop ívének legmagasabb pontja felé összetérnek. Az ív tetőpontja lóban a 16. hátcsigolya síkjában van, ennek a csigolyának a tövisnyúlványa függőlegesen irányul. A gerincoszlop ívét hát és hasi húrrendszernek feszítik ki, rögzítik.
A hátoldali (dorsalis) húrrendszer két kettős hevederből áll. A közvetlenül a csigolyatest közelében helyeződő alsó hevedert a csigolyaívek, valamint az oldalsó és a tövisnyúlványok közötti szalagok alkotják; működésüket a gerincoszlop izmai segítik. A csigolyák tövisnyúlványai az alsó heveder szalagrendszerének és izmainak erőkarjai, azok működését könnyítik. A felső hevedert a gerincoszlop vonalában végigfutó szalag, valamint a mar és a hátágyéki pólya alkotja.
A hasoldali (ventralis) húrrendszer szintén kettős; alsó hevederének elülső szakaszát a hasfal statikus izmai, pólyái alkotják. A húrrendszer elülső szakaszát bordatartó izmok egészítik ki, s ezáltal az ív alakú húr a gerincoszlop nyaki szakaszától a keresztcsontig terjed. A ventralis húrrendszer felső hevedere a hátszalag.
A fej és a nyak – konzolként működő – csontos vázát háti és hasi helyeződésű húrrendszerek rögzítik rugalmasan. A hát felöli húrt a tarkószalag és a gerincoszlop izmainak nyaki szakasza alkotja.
A test súlypontja a két pillérként működő végtagpár közötti ívre, a gerincoszlopra hat. A gerincoszlop, a ráható terhelést a bordákon, a hasfal izmain át, illetve a csigolyák nyúlványait összekötő szalagokon keresztül nyomó-, illetve tolóerők alakjában, a szalagokból álló húrrendszereknek adja át.
A gerincoszlopnak a két végtagpár közötti szakaszára ható terhelés nagy részét tehát a húrrendszerek veszik át. A has alsó falának statikai rendszere ugyanakkor a zsigerek súlyát is viseli, s hevederszerű szerkezete az általa viselt zsigerek súlyát kétoldalt a gerincoszlophoz továbbítja, ezáltal a gerincoszlopot hajlítja; a hajlítást azonban a hát felöli húrrendszer akadályozza, azaz a hasi húrrendszert terhelő zsigerek súlyát a hátoldali húrrendszerek viselik. Ezáltal a törzsre ható terhelést a híd-, ív és a húrrendszerek statikus és statodinamikus együttműködésében kölcsönösen kiegyenlíti egymást. A zsigerek súlyát viselő húr olyan függőágyhoz hasonlítható, amely a két végtaghoz, valamint a mellkas szilárd váza és a hasfal izmai révén kétoldalt a gerincoszlophoz is rögzítve van.
5. ábra A ló testének statikus rendszere vázlatosan
A gerincoszlop hajlításakor az ágyék- és hasizmok összehúzódnak a csigolyák íve, haránt- és tövisnyúlványa közötti szalagok, azaz a háti húrrendszer megfeszül, az izmok tónusa nő.
Ha a ló hátát terheljük (lovaglás, teherhordás), kezdetben az ágyékát púposítja. A gerincoszlop nem hajlik, hanem kissé domborúvá válik, ami az ágyék rugalmas ellenállását növeli.