A ló testének bírálata
A fej a teljesítőképességet alig befolyásolja, külső alakulása mégsem hanyagolható el, mert egyrészt a ló tetszetőségét és szépségét emeli, vagy rontja, másrészt a fej alakulásából a ló nemességére, vérmérsékletére és fajtájára lehet következtetni.
Általában a fej egészben véve lehet finom és durva.
A finom fej nemes, melegvérű lovaknak vékony bőrrel és finom szőrrel fedett, szép vonalú fejformája. Éles arcléc és kifejezés teli szemek, további jellemzői a fejalakulásnak. A durva, vagy goromba fej aránytalanul nagy, otromba, vastag bőr alatti kötőszövettel, elmosódott, alig kiemelkedő arcéllel, durva és dús szőrzettel, álmos, lusta kifejezésű, vagy éppen kifejezéstelen szemekkel.
A nyak ill. a fej ill. a módot, ahogy fej és a nyak össze van kapcsolva, fejtűzésnek nevezzük. A magas fejtűzésű ló magasan tartja fejét, az alacsony fejtűzésű alacsonyan. Előbbi nehezen vezethető, utóbbi könnyen szár mögé megy. Hátasló feje legyen középmagasan tűzött.
A nyak és a mellkas összeköttetését nyakillesztésnek mondjuk. A nyakillesztés is lehet magas, középmagas és alacsony. Magas nyakillesztésű ló nyaktartása magas, baltavágása elmosódott, alacsony nyakillesztésűé jól kifejezett, mély baltavágás mellett alacsony. A szép és jó nyak a testnagysághoz viszonyítva arányosan hosszú, jól izmolt, karcsú, egyenes vagy enyhén domború felső vonalú, enyhén homorú torokéllel, (egyenes, karcsú nyak). Ezzel szemben a rövid, vastag nyak (disznónyak) merev, az ilyen ló nehezen vezethető, ezért hátaslovon ez hiba. A homorú sörényéllel bíró, domború torokélű nyakalakulás (fordított nyak, szarvasnyak) szintén előnytelen hátaslovon, nemkevésbé a lapos, rosszul izmolt, kevésbé mozgékony nyak (deszkanyak). A hattyúnyak szép,hosszú, jól izmolt nyakforma, erősebben hajlott sörényéllel.
A mellkasban nemes szervek: a szív és a tüdők foglalnak helyet. A ló teljesítőképességét, munkabírását e szervek fejlettsége lényegesen befolyásolja, ezért a jó mellkas igen fontos követelmény.
A mellkas mindig mély, elég széles és elég hosszú legyen. A mellkas akkor elég mély, ha alsó vonala a könyök alatt húzódik, Szélessége felől – ami a bordák íveltségének függvénye – a szügy szélessége tájékoztat. A mellkas hosszát a váll és az utolsó bordák közötti távolság határozza meg.
A mellkas részei közül a mar hosszú, magas és jól izmolt legyen. A hosszú mar mélyen benyúlik a hátba, így ez utóbbi rövidebb, erősebb, teherbíróbb lesz; de a hosszú mar kedvező alapot nyújt az eléggé dőlt lapocka fekvés számára is. A magas mar viszont egyrészt hosszú lapockával jár együtt, másrészt jó tapadási felületet biztosít a hátizmoknak. Jól izmoltnak pedig azért kell lennie, mert a rosszul izmolt mar könnyen feltörik és a hátat is gyengíti. Az alacsony mar hátaslovon hátrányos, de hámos- és málhás lovon, különösen ha nem nagyon rövid, nem hiba. A túl magas, éles mar a feltörés veszélye miatt hátrányos.
A hát rövid, egyenes, széles és izmolt legyen. A rövid hát rendszerint egyenes is szokott lenni. Az egyenes hát azért előnyös, mert erős. Ha a hát hosszú és lefelé hajló ( puha, előremélyedt, hajlott hát) akkor gyenge, csökkent teherbírású, tehát hátrányos. A lefelé ívelt, domború felsővonalú hát (ponty – vagy ívelt hát) igen erős, de mégis hátrányos, mert a nyereg rosszul fekszik rajta, továbbá mert csúnya és az ilyen ló ráz is. A széles hát jó nyeregfekvést biztosít, ezért hátaslovon, kivált pedig málháslovon fontos követelmény.
A nyeregtáj legyen izmos, hogy a nyeregnek jó fekvést biztosítson.
Keskeny és rosszul izmolt nyeregtájék könnyen feltörik.
A szügy – azonkívül, hogy a mellkas szélességéről tájékoztat – nagyon fontos azért, mert a rosszul alakult szügy hámoslovon könnye feltörik, másrészt, a szügyalakulás a munkabírást lényegesen befolyásolja. Az elülső lábak szabálytalan állásának előidéző oka igen gyakran a szügyben található. A szügy elég széles, izmos és elég mély legyen. Túl széles szügy (oroszlánszügy) rendszerint hidegvérű lovakon fordul elő. Hámoslovakon megengedhető, sőt néha előnyös is, de hátaslovon nem kívánatos. A keskeny szügy már mindenféle lovon hiba. Ha a vállak nagyon hátrahelyezettek, vagy ha a szegycsont elülső vége nagyon kiáll (kakasszügy, sólyomszügy) akkor a szügy könnyen feltörik. Viszont ha a vállak a szügy síkja elé kerülnek (kecskeszügy) akkor összenyomott, keskenyszügy jön létre, ami szintén kedvezőtlen.
A mellkas oldala a lapocka mögött néha nagyon lapos, horpadt (fűzött mellkas) máskor a szívtájék benyomott (üres szívtájék). Mindkét hiba a szív és tüdők hiányos fejlettségére utal, tehát a ló használhatóságát és munkabírását csökkenti.
Az ágyék ugyanúgy, mint a hát, legyen rövid, széles jól izmolt és egyenes. A hajlott, hosszú ágyék gyenge, a felfelé ívelt (ponty-ágyék) pedig ráz és csúnya.
A has alakja rendszerint a takarmányozással függ össze. A sok zöld- és szálastakarmányon tartott lovak, továbbá tenyészkancák hasa nagy szokott lenni (pókhas, szalmahas, csüngöhas) míg a főleg szemestakarmányon tartott, továbbá roszúl táplált lovaké karcsú, felhúzódott (agárhas). A nagyhasú ló nehezen jár, a heveder rajta előrecsúszik, a felhúzódott hasú ló bélrendszere pedig rosszul fejlett. Használati lovon a legjobb a középnagy has.
A far legkiemelkedőbb pontja a farbúb. Ha ez magasabb a mar legmagasabb pontjánál, akkor a lovat túlnőttnek mondjuk. Ez hátaslovon hátrányos tulajdonság, mert az amúgyis elöl levő súlypont ilyenkor még előbbre kerül.
A far szilárd vázát a csontos medence alkotja. Ez a medencecsontból, a keresztcsontból és au első 3-4 farokcsigolyából áll. A mozgás létrehozásában – különösen ha a ló terhet is húz - a hátulsó lábak lényegesen nagyobb munkát végeznek, mint az elülsők. Ennek megfelelően a hátulsó lábakon sokkal nagyobb izomtömegnek kell lennie. Miután a hátulsó láb izmainak legjava a medencéről húzódik a fel- és alcombra , továbbá mert az ágyékról és gerincoszlopról is tekintélyes izmok haladnak a medencére, ennek a testrésznek, nagynak, terjedelmesnek kell lennie. A medence és ezzel a far alakulása úgy a gyors mozgás, mint a teherhúzás, vagyis a teljesítőképesség szempontjából döntő jelentőségű. Lóbírálat alkalmával a far szélességét, hosszúságát és felső vonalát, valamint izmoltságát figyeljük. A far szélességét a két külső csípőszögletnek, egymástól, hosszúságát a külső vagy belső csípőszögletnek az ülőgumótól való távolsága, a far felsővonalát pedig a keresztcsont helyzete határozza meg. A széles far hámos-, főleg tüzérhámos lovakon fontos követelmény, míg gyorsmozgású lovakon – így hátas lovakon is – inkább a hosszú fart kívánjuk meg. A far felső vonala gyorsjárású hátaslovon oldalról nézve vízszintes (egyenes far) vagy – ami még kedvezőbb- a vízszintest megközelítő, hátrafelé enyhén lejtős legyen (dinnyefar). Ilyen faralakulással a ló testét erősebben és kiadósabban löki előre, vagyis a lépés tértnyerőbb, a járás pedig gyorsabb lesz. Az ugró lovon a csapott far előnyösebb,mert csapott farú ló könnyebben ágaskodik és ugrik, mivel a test elülső részének emelése, valamint felfelé lökése könnyebb. Természetes, hogy a medence – és keresztcsont által megalapozott farnak izmosnak kell lennie.
Az elülső és a hátulsó lábak szerepe és működése eltér egymástól. Az elülső lábak a test alátámasztására és a rázkódtatás csökkentésére is hivatottak, a hátulsó az alátámasztáson kívül inkább a súlyeltolást, vagyis a test és a teher elmozdítását végzik. Ezért a két lábpár felépítése is különböző.
Úgy az alátámasztás, mint a rázkódtatás csökkentése - főleg hátaslovon - nagy feladatot ró az elülső lábakra. A ló súlypontja testének elülső felére, kb. a lapocka mögött képzelt függőleges vonalba (súlyvonal) esik. Minél előbb van a súlypont, annál nagyobb az elülső lábak megterhelése. A lovas és felszerelésének súlya főleg az elülső lábak megterhelését fokozza, ezért hátaslovon, különösen gyors járás alkalmával, a test elülső részének rázkódtatása igen tekintélyes. Ennek csökkentése végett az elülső lábak a törzshöz nem mereven, csontokkal ( lónak nincs kulcscsontja), hanem rugalmasan csak izmokkal vannak hozzákapcsolva.
Ezek az izmok a lapocka és a felkar belső oldaláról húzódnak a szegycsontra és a bordákra, , miáltal a mellkas úgy van felfüggesztve, mintha csak izomhevederbe lenne fektetve. A bonctani viszonyok ilyen alakulása a rázkódtatás csökkentésére kiválóan alkalmassá teszi a lábat. De ugyanezt a célt más berendezések is szolgálják, így a vállnak és az ujj ízületeinek szögelése, az ízületek porcai, továbbá nem kis mértékben a pata szerkezeti működése.
Ami az elülső láb egyes részeit illeti, a lapocka akkor alakult kedvezően,ha dőlt, hosszú, izmos és mozgékony. A dőlt lapocka a felkarral kisebb szöget zár be, mint a meredek s a rázkódtatás szempontjából is előnyösebb. Ezért hátaslovakon a dőlt lapocka előnyös és kívánatos. A teherhúzás és gyors mozgás szempontjából a meredek lapocka előnyösebb, mert ilyen lapockájú ló jobban nekidől a tehernek és lépése is kiadósabb. Ezért igavonó- és kocsilovakon a meredek lapocka előnyös. A lépés hosszát a lapocka hosszi is kedvezően befolyásolja. A hosszú lapocka előnyös, a rövid hátrányos. A vállak inkább alacsonyan helyeződjenek, mint magasan. A felkar és az alkar jól izmolt és hosszú legyen, mert ez előnyösen befolyásolja a lépés hosszát és a járást. A lábközép és a csüd ellenben akkor jó, ha rövid, mert itt már csak inak vannak a csontokon, melyek annál erősebbek, minél rövidebbek a csontok. Az ízületek úgy az elülső, mint a hátulsó lábakon szélesek, terjedelmesek legyenek, mert a keskeny, vékony ízület gyenge, hamar elhasználódik.
A hátulsó lábak- az erőkifejtés és a kiadós mozgás érdekében – legyenek nagyon izmosak, a fel – és az alcomb hosszú, a lábközép és a csűd pedig rövid legyen. Az ízületek, jelesül a csánk és a csűdízület széles, terjedelmes legyen.