A lóidomítás célja
A LÓIDOMÍTÁS CÉLJA
A ló idomításának célja, hogy a lovas minél kevesebb testi erőkifejtésével a ló lehető legnagyobb kímélése mellett eljusson oda, ahova eljutni akar. Azt az oktató eljárást, amellyel a lovat az előbb említett cél elérésére kiképezzük, lóidomításnak nevezzük. Ez két részből áll: a ló neveléséből és a legnagyobb fizikai teljesítőképességének és feltétlen engedelmességének eléréséhez szükséges tervszerű tornáztatásából. Bármilyen egyszerűnek és általános érvényességűnek is látszik az idomítás feladatának ez a jellemzése, a gyakorlatban még is a célok, amelyeket a lóval el akarunk érni és ebből kifolyólag a vele szemben támasztott követelmények igen különfélék lehetnek. Különböző célokat pedig nem lehet egy és ugyanazon az úton elérni és így természetesen a kiképzés menete sem lehet mindig ugyanaz. Gyakran egymástól eltérő utakat, mint különböző módszereket emlegetnek, holott alapos megfontolás után nyilvánvaló, hogy ezek mind ugyanazokon az elveken alapulnak, egymást kiegészítik és nem mondanak egymásnak ellent. Ez még magyarázatra szorul, mert sokszor kételyek, téves felfogások és viták merülnek fel azért, mert nem vettük figyelembe a kiképzés célját. Igy tehát:
a) A vidéki gazdálkodónak mindennapos ellenőrző lovaglásaihoz kitartó, nyugodt lóra van szüksége, amely készséggel és jóindulattal teljesíti kívánságait, nem ijedős, sőt a cséplőgép mellett is szár nélkül, nyugodtan megáll. Erre idősebb, nyugodt vérmérsékletű lovak alkalmasak és itt magasabb követelmények, úgymint a nagyfokú teljesítőképesség, gyorsaság, fordíthatóság, ugróképesség, vagy finom átlovagoltság egyáltalán nem játszanak szerepet.
b) A sétalovaglást kedvelő lovas lovától azt kívánja, hogy ez őt minden jármódban kellemesen hordozza, továbbá azt is, hogy lovát könnyen fordíthassa, megállíthassa és hogy tudjon vele rövid ütemben vágtatni. Itt tehát már engedelmesebb lóra van szükség anélkül, hogy ez különösen kitartó lenne és minthogy ilyen lovas tetszetős képet is akar mutatni s szereti, ha a ló alatta szép összeállításban megy a lónak már jól belovagoltnak kell lennie.
c) A vadászlovasnak az a fontos, hogy lova szívós, kitartó legyen és természettől jó vágta- és ugróképességgel bírjon. A vadászló azonkívül legyen fürge, ne legyen túlságosan hajtós, sem pedig (ami szintén igen fontos!) túlságosan menős. A vadászló kiválasztásánál tehát inkább vele született tulajdonságok esnek latba, azután annak edzése, nem pedig az idomítottsága.
d) A katonaló. A csapatszolgálat megkívánja, hogy a lovakat sok lovas számára egyformán és sokféle használatra képezzék ki. Ezeknek zárt alakulatokban és egyenkint egyaránt, naponta sok órán át, sokszor nehéz terepen s mindenféle akadályon keresztül kell haladniuk. Ezeket a lovakat a kincstár érdekében minél hosszabb időre kell szolgálatképes állapotban megtartani. Itt tehát igen alapos és egyformán az idomításra, az edzésre, a terepen való menésre és az ugratásra kiterjedő kiképzésre van szüksége.
e) Az iskolalovas. Egyes lovagló iskolában a legmagasabb fokú engedelmesség mintájául szolgáló, példás teljesítmények elérésére törekednek, hogy így a helyes idomítással elérhető eredményeket, valamint a hozzávezető utat bemutassák. Míg a hannoveri és saumuri (francia) katonai lovas iskolák a katonai használati lovaglásra is figyelemmel vannak, addig a bécsi) spanyoliskola az iskolalovaglást csak mint olyant műveli anélkül, hogy ennek a terepen való gyakorlati hasznával törődnék.
f) A cirkuszlovas a laikus közönség előtt olyan mutatványokat akar bemutatni, amelyek az iskolalovaséhoz hasonlítanak. Nála a lovas és ló közötti összhang nem