100 jó kérdés a lovakról - Hogyan alakultak ki a különféle nyergek?
Ahogyan maga a lovaglás tudománya, úgy a nyereg is minden valószínűség szerint valahonnan Belső-Ázsiából származik.
A ma ismert legrégebbi nyereglelet hétezer éves. Ebben az időben kengyelt még nem használtak.
A Krisztus utáni első századtól jelentek meg a legelső favázas nyergek és ugyanebben az időben kezdett elterjedni a kengyel, amelyet kezdetben csak a felszállás megkönnyítésére használtak.
Később rájöttek, hogy a biztosabb ülést is segíti, és ettől kezdve a jobb és a bal oldalon egyaránt alkalmazták.
Az évszázadok során aztán ebből a közös „ős-nyeregből” kezdtek kialakulni a különféle nyeregtípusok. A katonai nyergeknek a hosszú, akár több hétig vagy hónapig tartó menetelés alatt is kényelmesnek kellett lenniük a lovas és a ló számára egyaránt, miközben mindenféle felszereléseket is fel kellett a nyeregre csatolni.
A lóháton végzett munkához szintén kényelmes és biztos ülésre volt szükség.
A mai, modern sportnyergek ezzel szemben kisebb ülőfelületűek és jóval könnyebbek.
A galopplovakra használt versenynyereg például olyan kicsi, hogy a zsoké nem is tud beleülni, csak a két kengyelt használja, és szinte áll a ló fölött.
Nyereg típusok
Patrac
Ez az egyszerű, nyereghez hasonló ülőfelület eredeti formájában heveder nélkül van a lovon. Patrac használatakor a ló rendkívül gyorsan ?felnyergelhető?, aminek elsősorban a csikósok illetve a lótolvajok vették hasznát. A patracban lovaglók csak jó egyensúlyi érzékkel tudnak fennmaradni a lovon.
Galoppnyereg
Ez az apró nyereg biztosítja, hogy a lovas a lehető legmagasabban a ló súlypontja felett legyen. A ló így képes elérni a lehető legnagyobb sebességet.
Dámanyereg
A dámanyereg egykor az egyetlen, nők által űzhető lovaglási stílust szolgálta ki, hiszen ebben a nyeregben a lovas mindkét lába a ló bal oldalán helyezkedik el. Ilyen nyerget ma már csak hagyományőrzők használnak.
Távlovaglónyereg
A távlovasok esetében a kényelem ló és lovas számára egyaránt fontos, ezzel együtt elengedhetetlen a ló háta számára a megfelelő szellőzés biztosítása is.
Western típusú nyergek
A western típusú nyergeket az egésznap lóháton ülő, cowboyok számára fejlesztették ki, így ezek igen kényelmes ülést biztosítanak. Ennek köszönhető, hogy a western típusú lovaglás a szabadidős lovas tevékenységet folytatók körében is széles körben elterjedt.
Angol nyergek
Az úgynevezett angol nyergeknek három fajtáját különítjük el: az univerzális (1. kép), az ugró(2. kép), és a díjlovasnyergeket (3. kép), melyeket funkciójuk és küllemük alapján ismerünk fel. Az univerzális nyereg megfelelő lovardában való lovagláshoz, tereplovagláshoz, valamint kisebb díjugrató- és díjlovaglóversenyekhez is. Az ugró- és díjlovasnyergeket, ahogy nevük is mutatja, magas szintű díjugrató- és díjlovaglóversenyek résztvevői számára fejlesztették ki.
A nyereg történetéről, típusairól
Az európai nyergeket nagy általánosságban két - szerkezeti sajátosságait tekintve alapvetően eltérő - típusban különíthetjük el, melyeket a köznyelv ún. keleti, illetve ún. nyugati típus-ként jelöl. Mindkét alaptípusnak természetesen több területi-táji, kisebb-nagyobb eltérést mutató - különösen a főúri, arisztokrata, uralkodói körök és a női nyergek kiemelkedően ékes, díszített, s gyakran egyedi kiképzésű példányainál megfigyelhető - változatai ismeretesek.
A nyergek fejlődéstörténetét a magyar szakirodalomban - különös tekintettel a keleti, nomád népek történetében betöltött szerepét vizsgálva - elsőként László Gyula tekintette át, legutóbb U. Kőhalmi Katalin foglalta össze. Tárgytörténeti adatok ismeretében és más információk birtokában az látszik valószínűnek, hogy a nyerget valahol Ázsiában "találták fel", s ott alakultak ki azok a változatai, melyek a népvándorlás során jutottak el Európába. A Kárpát-medencébe föltehetően a szkíták vagy a hunok és az avarok révén került.
A nyergeknél - szigorúan szakmai szempontból - indokoltabb kápás-talpas/deszkás és villás-oldaldeszkás/léces szerkezetű nyereg alap-típusokról beszélni. Eltekintve a kisebb részletek és árnyaltabb különbségek számba vételétől, a legfontosabb ismérveket az alábbiakban jelölhetjük meg:
Kápás-talpas/deszkás - (Keleti típus)
könnyebb váz és felszerelés, talpas-kápás szerkezetű, azaz, vízszintes, nyeregdeszkákra épített viszonylag alacsony állású, többnyire lapos nyeregtest ún. farszíjjas, farpárnás áthidalás, általában tágasabb ülés, többnyire bőrszíjakkal fűzött.
Villás-oldaldeszkás/léces - (Nyugati típus)
nehezebb váz és főként felszerélés, villás szerkezetű, azaz, merőleges, villás kápákra épített magasabb állású, meredekebb nyeregtest, hidas felépítés, ill. "szék"-szerű kialakítás, szűkebb ülés, ragasztott, szegecselt.
A nyugati típus megjelölés alatt
a szakirodalom - különösen a középkorra vonatkoztatva - az ún. "lovagi" nyerget érti. Ennek eredete a "parthus" nyeregre megy vissza. Ezt vették át a rómaiak, és ez a szerkezeti forma terjedt el később Nyugat-Európában, majd visszajutva keletre, egész Dél-Eurázsiában. E nyergek alapszerkezetét hazánkban - a később részletezendő - terhelő, ún. "tergenyés" nyergek őrzik: két villaszerű kápa közvetlenül fekszik a ló hátára, s a két kápát kétoldalt deszkák kötik össze.
A nyugati típusú nyereg a középkor lovagvilágának megszűnésével, a nehézlovasság fokozatos háttérbe kerülésével, a lovak hadászati, harcászati alkalmazásának megváltozásával, a lótartás és a lovaglás mind inkább polgári igényeket szolgáló elterjedésével kiszorult a használatból. Az új igényeket az ún. angol nyereg elégítette ki legjobban, és ez - valamint ennek változatai - terjedtek el leginkább Európában és az újvilágban is. Az angol nyereg (és altípusai) mind szerkezetileg, mind megjelenését tekintve, a kápa és a villa "elcsökevényesedésével", egyes változatainál akár eltűnésével, és ezzel egyidejűleg egy a vázzal eleve összedolgozott bőr ülőfelülettel, a nyeregtest speciálisan kidolgozott bőrözésével jellemezhető.
Keleti típusu nyereg - magyar nyereg
A magyar nyereg legfontosabb jellemzőit, ismérveit tekintve az un. keleti típusba tartozik. Alacsony állású, ív alakú kápáit farbőr köti össze. A kápák, - melyek feje elől határozottan, hátul csak egyes változatoknál domináns - , bőrszíjakkal összefogva és/vagy csapolással illeszkednek a ló hátához simuló nyeregtalpakhoz. Az előrehajló első kápa jobban megemelkedik, a hátsó kápa többnyire hátrafelé dől és karéjos kiképzésű, kényelmes és mozgékony ülést biztosítva.
Áttekintve a két alaptípus közötti eltéréseket, megállapíthatjuk tehát, hogy a merőleges, villás kápákra és a vízszintes, nyeregdeszkákra épített nyereg között tehát lényeges különbség van. Az utóbbi csupán két ponton fekszik rá a lóra s itt alkalmazzák a hevedert is, a végeiken felkapó nyeregdeszkák egyáltalán nem akadályozzák a ló mozgását. A nyeregdeszka lehetővé tette a kényelmes, hátradülő hátsó kápa szerkesztését s a két kápát is távolabbra helyezhették egymástól, mint a villás nyergeknél. Ebben a nyeregben tehát szabadon mozoghatott, foroghatott és hajladozhatott a lovas s így alkalmas volt a hátrafelé nyílazásra s a közeli szablyaharcra egyaránt. Mindehhez járult egy döntő újítás: a kengyel. A kengyel lényege az, hogy szilárd talajt ad a lovas lába alá, megtámaszkodhatik lábbal benne, felállhat a nyeregben.
A régészeti feltárások alapján készült rekonstrukciós vázlatok, a krónikák és kódexek miniatúrái, a korai művészeti ábrázolások, a korabeli - bár szórványos és szűkszavú - utalások, valamint a hazai néprajzi és összehasonlító etnológiai adatok révén meglehetős biztonsággal képet lehet alkotni a honfoglalás kori magyarság által használt, s a középkor folyamán alakját, formáját, meghatározó szerkezetét megőrző magyar nyeregről A kiállítás egy régészeti feltárások leleteinek alapján mutatja be a látogatóknak a nyeregrekonstrukciók változatait.
A későbbi "magyar nyereg"-nek nevezett típus középkori használata a páncélos nehézlovasság térhódításával, és annak más felépítésű nyereg használatával szorult vissza. A török elleni hatékony könnyűlovas harcforma újra felelevenítette a magyar nyereg alkalmazását.
