Lovak lábainak megóvása
A lovak lábainak megóvásáról
A ló lába olyan, mint autónál a kerék. Ha a négybó1 egy meghibásodik, máris megrekedtünk. A ló élólény, nem lehet benne alkatrészt cserélni. Szerencsés esetben gyógyítható vagy magától meggyógyul, de ez a biológiai folyamat időigényes és a lovat akkor is etetni és gondozni kell, ha nem tudjuk használni. Előfordulhatnak olyan véletlenek, amelyről a gazda nem tehet, de az esetek jelentős részében a baj előidézője a hozzá nem értő, gondatlan, figyelmetlen, rest vagy erőszakos lovas.
A ló lábszerkezetének kívánatos alakulásáról, járáshibákról rengeteg a szakirodalom. Ezért erről csak annyit jegyzek meg, hogy a nem "tiszta járás" növeli a lesántulás esélyeit, mihelyt a lovat erősebb igénybevételnek tesszük ki. A lótól nem szabad nagyobb teljesítményt követelni addig, amíg az erre a korából adódóan, valamint a felkészítés (tréning) következtében alkalmassá nem válik. Az izmok és inak bemelegítése könnyen induló és fokozatosan erősödő munkával minden igénybevétel alkalmával elengedhetetlen követelmény.
A bemelegítés függ attól, hogy - milyen a hőmérséklet;
- az igénybevétel előtt a ló hogyan töltötte az előző órákat (kikötve, bokszban, karámban vagy legelőn);
- milyen nehézségű feladatot milyen jármódban kell majd teljesíteni és abban ugrást kell-e végezni.
Meleg időjárás esetén kevesebb bemelegítésre van szükség, mint zord időben. Ha a ló az igénybevétel előtt mozoghatott kedvére, kevesebb bemelegítés kell, mint a mozgásában korlátozott lónál. Minél nehezebb lesz a követelmény, annál alaposabb bemelegítés kell, amelyben a speciális hajlítási és ugrógyakorlatok is szerepet kaphatnak, ha a feladat ezt igényli. A ló - ahogyan az ember is - szabadnak született, mozgásának mindennemű korlátozása teljességgel természetellenes.
Hasonlítsuk össze a ló és az ember szabadságkorlátozását, mi minek felel meg a másik fél esetében:
- jászolhoz kötés = láncraverés, megbilincselés; boksz = szobafogság, cella; boksz és karám = házi őrizet; legelő = szabadság
Ráadásul a ló mozgásigénye jóval nagyobb, mint az emberé. Az EU csatlakozás után lovat már tilos lesz jászolhoz kötve tartani, az állatvédelmi törvények nem fogják megengedni. A magyar paraszti lóhasználatnál nem szenvedett a ló a kikötéstől, mivel napkeltétől napnyugtáig kocsi vagy mezőgazdasági eszköz elé fogva dolgozott, örült, ha megállhatott és pihenhetett. A mai lovak szerencsés esetben a nap 24 órájából 1- 2 órát dolgoznak, vagy akár napokig nincsenek is igénybe véve. Ilyen esetben lovat rabságra kárhoztatni felelőtlenség, bűn és tiszteletlenség az állattal szemben.
A magyar paraszt lovainak lábát nem kellett fáslizni. Most, ha bemegyünk egy sportistállóba, a lovak jelentős részének a lába fáslizva vagy különböző természetes vagy mesterséges anyagokkal folyamatosan kezelve van. Ínvédő, bokavédő, patavédő használata szinte általános. Rafinált zablák, orrszíjak, martingálok, segédszárak kényszerítik "iskolaegyensúlyba" a lovat. Tehát minden rendelkezésünkre áll, ami a természetellenes lóhasználathoz, a versenyteljesítményhez szükséges, ami őseink számára - bár ó1: tényleg lovas népek voltak - ismeretlen volt.
Az egyik (talán legismertebb) istállónál, amikor a sportoló agyonfáslizva vitte az udvarra a lovát tréningre, megkérdeztem, hogy miért van erre szükség? Azt mondta, hogy másképp nem bírná a ló lába a tréninget. Ha nem bírná, az azt jelenti, hogy annak a lónak az a tréning már sok, akkor pedig a követelményt csökkenteni kell. Vajon látott-e már valamelyik ugrólovasunk olyan nemzetközi szintű atlétát, aki fáslis lábbal végzi futó vagy ugróedzéseit, hogy saját fizikai-biológiai képességeit felülmúlja?
Egy lovat hoztak egyszer hozzám bértartásra. A lószállító utánfutóból alig tudtam a bokszba bevezetni. Elülső lábain az inak el voltak szaggatva. Megkérdeztem a tulajdonost, hogy ott, ahol előzó1eg bértartásban volt a ló az istálló mellett domb van-e vagy szántás? Az utóbbi volt, és az istállótulajdonos a kikötött lovat több nap állás után bemelegítés nélkül a szántásban vágtáztatta. Gyakori hiba, hogy a lovasok a lovat kantárral nyeregből, vagy a földön állva (akár kötőfékkel is) hirtelen megfordítják. Az eredmény könnyen sántaság lesz. Kemény talajon patatalp nyomást, vagy patarepedést kaphat a ló, ha nem vigyázunk rá.
A nyírbarázdák elhanyagolása, a trágyás istálló, a soha nem takarított karám nyírrothadáshoz vezethet. A természetes körülmények hiánya nem csak a patán, hanem a csűdhajlatban is problémát okozhat gennyesedő, fájdalmas csűdsömör formájában.
Be kell vallanom két lovas szakkönyvnek ellentmondó bűnömet:
- patakenőcsöt soha nem használtam;
- sem fürösztés, sem havas vagy vizes terep után csűdhajlatot nem töröltem szárazra.
Ami mellettem szól:
- lovaim soha nincsenek megkötve, májustól októberig éjjel-nappal karámban vannak, télen éjszakára bokszban - a bokszban mindig száraz alom van, a karám minden nap ki van takarítva - minden lovam naponta legalább másfél órát megy terepen, ha nincs rá lovas, akkor vezetéken vagy szabadon;
- a lovaim sem patkót, sem kovácsot nem láttak, körmölésüket magam végzem - az igénybevételhez csak egy csikókantár és egy nyereg (hosszú túránál még nyeregtáska) kell - csűdsömör, íngyulladás, ínszakadás nem akadályozta negyedszázadon át lovaim használhatóságát.
Vezérkancám, "aki" ellési napján is lovagolva volt, ugyanúgy, mint élete utolsó délutánján, 26 évesen kb. 100 000 kilométer megtétele után kiváló patával és száraz inakkal távozott az égi legelőkre.
Amikor a lovat szemlélők egy rövid, gusztustalan magyar szóval csak úgy odavetik, hogy milyen a ló lába, akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy ebben milyen "érdeme" van magának a lónak és a gazdájának.
Vér Imre