Lovak rossz szokásai
A legjellemzőbb, általában unalomból kialakuló rossz szokások a karórágás és a levegőnyelés, illetve a kettő kombinációja. A karórágó ló valamilyen tárgyra (etető, boksz szélére, karámfára) feltámasztja a felső állkapcsát, nyakát előrenyújtja, torkát kiöblösíti, és lenyeli a levegőt. Egyes lovak ezt eltérő módon, fejüket előre lengetve, szájukkal tátogva teszik meg ugyanezt. Ez a szokás komoly egészségügyi problémák forrása lehet: a levegő megtölti az állat gyomrát, így kevesebbet eszik, ez kondícióromláshoz vezet, súlyos esetben kólika előidézője is lehet. Szintén unalom, illetve túlfűtöttség lehet az okozója a szitálásnak (a ló hol egyik, hol másik elülső lábára nehezedik, oldalra himbálja magát) és a dobogásnak ("istállójárás"). Ezeket a rossz szokásokat megelőzni rendszeres, elegendő munkával, lehetőség szerint sok társas karámozással, legeltetéssel lehet. Ha egy lónál megjelenik valamelyik probléma, még csírájában el kell fojtani, mert ha már rászokik, leszoktatni nagyon nehéz.
A rossz tapasztalatok vagy a nem megfelelő bánásmód szintén sok magatartásbeli probléma előidézője lehet. Ha egy ló dominanciát mutat az emberrel szemben, az komoly balesetveszélyt jelent a lovas vagy a gondozó számára. Főleg a csikókori nevelés során szerzett tapasztalatok döntőek ebből a szempontból, fontos a határozottság és a szigorú következetesség. A csikó a szociális viselkedésformákat a vele együtt élő egyedektől tanulja el, környezetéből lesi el a mintát, és ez meghatározó lesz további élete során. Túlzott agresszív viselkedést a lovak egymással szemben is mutathatnak, ennek leggyakoribb oka a társas kapcsolatok gyakorlásának hiánya. Ha ez már csikókorban előkerül, a ló későbbi viselkedését is előrevetíti. Sajnos a probléma önmagát generálja: egy fajtársaival agresszív lovat nem fognak összeszoktatni más lovakkal, így nem fogja tudni megtanulni a megfelelő szociális magatartást.
Szintén embert veszélyeztető rossz szokás a harapósság, rúgás, vágás. E tulajdonságok hajlama öröklődik, de kiváltó inger (pl. rossz tapasztalat) hiányában nem jelennek meg. Az ijedősség visszavezethető idegrendszeri terheltségre (ezáltal öröklődik), de gyakran valamelyik érzékszerv (általában a szem) gyengesége okozza. Van, hogy csak bizonyos helyzetektől fél a ló (pl. kötőfékszaggatás - lekötéstől való félelem), ezekben az esetekben fokozatosan hozzá lehet szoktatni a lovat a félelmet kiváltó ingerhez. Rossz tapasztalat (kemény bánásmód) vagy túlérzékeny száj vezethet a fej féltéséhez, ágaskodáshoz, sőt gyakran az elragadás hátterében is ez áll. Ezek szintén következetességgel és óvatossággal kerülhetőek el.