Tradíció és nyitottság a Hortobágyon
Arról a szóról, hogy "puszta", a legtöbb embernek elsőként Hortobágy neve jut eszébe a kilenclyukú híddal, a vágtató szilajménessel, csikósokkal, a magyar szürke gulyával, a rackajuhokkal, délibábbal. A köztudatban élő, kissé idillikus és romantikus kép mögött valójában azonban a szikes pusztából sokszor keserves munkával értéket kicsikaró hortobágyi ember leleménye állt és áll ma is. Az, hogy a közelmúltban a Hortobágy a világörökség része lett, mégpedig a "kultúrtáj" kategóriában, elválaszthatatlan az itt élő ember alkotótevékenységétől, hiszen ő formálta olyanná a környezetet, amilyennek azt ma látjuk, és amelyhez szervesen hozzátartozik a ló is.
A nóniusz és a sportló jól megfér egymással
Hortobágy a tájegység, nevét az őt átszelő, hasonló elnevezésű folyóról kapta, az Alföld észak-keleti részén fekszik, Debrecen, Hajdúböszörmény, Tiszacsege, Tiszafüred, Karcag és Hajdúszoboszló határolta területen. Ez a környék nagyon régóta híres állattartó vidék volt, mai arculata, a szikes puszta a Tisza szabályozása után, megfosztva az időszakos áradások tápdús elöntéseitől, fokozatosan alakult ki. Ma már a hortobágyi pusztán egészen egyedi életközösséget alkot az itt élő őshonos növény-, illetve állatvilág. Ennek a bonyolult ökoszisztémának a fenntartásához elengedhetetlen feltétel a legelő állat, köztük jelesül a ló is. A talaj adottságai, a vékony, szikes termőréteg, a rossz szerkezet és vízellátás, a magas vízzáró réteg (agyag) miatt csapadékos időben hamar sártengerré válik, nyári hőségben viszont gyorsan kopárrá ég a legelőterület, mely fölé ilyenkor hatalmas porfelhőt húz a lovak patájának dobbanása.
A térség lótartásáról az első írott emlék 1678-ból való, mikor egy szoboszlói polgár bérelt területet lovak legeltetése céljára. A szaporodó lakosság növekvő számú állatállománya, a birtokszerkezet átalakulása, a legelő- és szántóterületek elkülönülése vezet a pásztorkodás máig élő rendjének kialakulásához. Az 1700-as évektől folyamatosan vannak emlékek a Hortobágy és a ló szoros kapcsolatáról, arról, hogy itt több ménesben is járattak lovakat. A legismertebb ezek közül Debrecen város gazdáinak ménese volt, de a térség többi településének is megvolt a maga ménesbe szervezett lóállománya, amely mind ezen a hatalmas, tájegységnyi területen (közel 40 ezer ha) legelt. Jellemző volt a szilaj pásztorkodás rendszere, amikor a védettebb teleltetés után március közepétől november közepéig legeltettek Hortobágyon. A ménes sorsa e kezdeti időkben sem volt könnyű, hiszen először 1751-ben, majd 1823-ban került különböző okok miatt felszámolásra, majd újjáalakításra. A hortobágyi lótenyésztés tehát nem úgy szerveződött, mint az ország más híres uradalmi vagy katonai tenyészetei, így épített környezete is csak viszonylag későn kezd kialakulni. A háromszáz éves múlt mellett csak az 1880-as években települ a ménes Mátára, amely a mátai biztos székhelye, a város gazdálkodásának központja lett. Innen ered tulajdonképpen a Hortobágy mai ménese, amelynek meghatározó épületei Debrecen városi mintára az 1940-es években épültek. A hortobágyi lótenyésztés múltjáról és jelenéről, a jövő terveiről Zilahy István, a ménes vezetője beszélt lapunknak:
A nóniusz és Hortobágy
Hogyan került a nóniusz ló Hortobágyra? A fajta ősapját, a rosieres-i ménesben született Nonius Seniort az osztrák császári hadak zsákmányolták a napóleoni háborúk során. A fiatal anglo-normann mén, mely a a korabeli leírások szerint "különösebb szépség nélküli" volt, 1816-ban került Mezőhegyesre. 1832-ig tartó működése során a ménes arab vérrel átitatott spanyol- nápolyi kancáival remek használati tulajdonságú utódokat adott. 15 törzsmén fia összesen 100 tenyészéven keresztül fedezett Mezőhegyesen. Ivadékaival szoros rokontenyésztést folytattak, minek következtében hamar kialakult a fajta konszolidált jellege, mely típusában jól megfelelt a középnehéz katonai hátas és hámos használat által támasztott elvárásoknak.
E tenyésztési mód következtében hamar kiütköztek a fajta hibái is - legfőképpen az eldurvulásra való hajlam -, amit arab, majd angol telivér ménekkel végzett cseppvérkeresztezéssel korrigáltak.
A hortobágyi nóniusztenyésztés első írott nyoma 1843, amikor a város magyar szürke marháért hat kancát kapott cserébe, majd az ötvenes években két mént is vásárolt az állomány egyöntetűségének biztosítása céljából. A fajta döntő térhódítása az 1880-as években Kozma Ferenc munkásságához kapcsolódóan történt, ami együtt járt a mai szemmel is elfogadható tenyésztési eljárások bevezetésével is. Valójában tehát a nóniusz, mint korának modern angol félvér fajtája, nemesítőként - a ménes regenerátoraként - került Hortobágyra. A város, illetve a lótenyésztés vezetése e fajtában vélte megtalálni azon tulajdonságok együttesét, melyekre a ménes jövőjét alapozni kívánta.
Hogyan alakult a fajta további sorsa? A kiegyezést követően Kozma Ferenc irányítása alatt élte aranykorát Mezőhegyes, s így a nóniusz is. Ezt kiállítási díjazások, nemzetközi elismerések sora bizonyítja. Az 1880-as években működtek a később - 1943-ban - genealógiai vonalalapítóként megjelölt Nonius XXIX (A), Nonius XXXI (B), Nonius XXXVI (C), illetve Nonius XLII (D) nevű törzsmének, melyek utódai több generáción keresztül meghatározták a fajtát.
A Kozma Ferenc által meghonosított szigorú szakmaiság, illetve az egyértelműen meghatározott nóniusz tenyészirány Debrecen város ménesében is hamar éreztette hatását. Az állomány egyöntetűvé vált, a röghatás következtében kezdett kialakulni a nóniusz hortobágyi tájfajtája, melyet a mezőhegyesinél kisebb méret, szikárabb megjelenés és főként a pej szín jellemzett. A ménesben tenyésztett lovak jól szerepeltek az időközben mind rendszeresebbé váló teljesítményvizsgákon, kitűntek átlagon felüli ügetőképességükkel, kitűnő szervezeti szilárdságukkal.
Az első világháborús román rekvirálást, főként a szerencsés ménbeosztások eredményeként, viszonylag gyors regeneráció követte. A múlt század '20-as, '30-as évei a súlyos gazdasági nehézségek mellett - melyek kis híján a ménes újbóli megszűnését okozták - jelentős sikereket hoztak. A ménes a nóniusztenyésztés egyik meghatározó központja lett, döntő szerepet játszott a "B" és a "D" vonal fenntartásában, 11 törzsmén címet elnyert ivadékán keresztül pedig a fajta egészére is hatást gyakorolt.
A második világháború szintén komoly károkat okozott a fajtában, s bár a katonaság által támasztott lóigény megszűnt, a regenerációt megkönnyítette, hogy a mezőgazdaság a '70-es évekig nagy számban használta a tartós teljesítményre képes, nyugodt vérmérsékletű nóniusz lovat. A ménes ebben az időszakban olyan törzsméneket adott a tenyésztésnek, mint Nonius "D" V (Kozák), illetve Nonius "D" VII (Nótás).
Valamikor ez idő tájt próbálkoztak az egész magyar nóniuszállomány Hortobágyra telepítésével is. A fajta tenyésztését alapjaiban rengette meg az 1961-es döntés, melynek értelmében a mezőhegyesi nóniusz törzsállomány jelentős részét Hortobágyra helyezték. A lótenyésztés átszervezésének elhibázott volta hamar megmutatkozott, hiszen az áthelyezett 197 kanca a mezőhegyesi és hortobágyi élettér eltérő volta miatt komoly alkalmazkodási nehézséggel küzdött, s jelentős részük szinte nyomtalanul morzsolódott fel az itt generációk óta tenyésző, röghöz szokott nóniuszok mellett.
A fajta máig ható válsága a '80-as években bontakozott ki. Az ok elsősorban a hagyományos használati igény egyre erőteljesebb csökkenése, ill. a modern lóhasználat, s ezzel együtt a mai kor igényeinek jobban megfelelő fajták rohamos térnyerése volt. A kiútkeresés időszaka közel másfél évtized volt, kimenete nem lehetett más, mint a hagyományos elvekkel folytatott, tisztavérű tenyésztés, vagy a fajta sportirányú átkeresztezése, ami a populáció mérete miatt törvényszerűen megszűnését is eredményezte volna.
A Hortobágyi Állami Gazdaság súlyosan érintett volt e folyamatban, hátrányos adottságai következtében a létért küzdve próbált a tenyésztésvezetés elvárásainak megfelelni. A rövid távon sok esetben nemzetközi sikereket hozó sportirányú keresztezések - angol telivér, ügető, illetve holsteini fajták használatával - többször túllépték a fajtában elfogadott cseppvérkeresztezés szintjét, növelve ezzel az állomány heterogenitását. E folyamat eredményeként gyors ütemben szűnt meg az az előny, melyet e keresztezésekben a viszonylag nagy létszámú, homogén kancaállomány biztosított.
A tenyészcél kimondva-kimondatlanul a születendő egyed sportbeli alkalmassága lett, s a keresztező egyedek, sőt néha a fajták kiválasztását sem a nóniusz tenyésztése által meghatározott igények motiválták. Jó példa erre a legsikeresebb, ragyogó ugrólovakat adó telivér mén, Francia, melynek kiváló sportteljesítményű ivadékai típusukban nem feleltek meg a fajta elvárásainak, s így a tenyésztésben sem tudtak maradandót alkotni. Az útkeresés időszaka a kilencvenes évekre zárult le, amikor a két tenyészirány elkülönült, és a génmegőrzési céllal végzett nóniusztenyésztés mellett a sportlótenyésztés önálló útra tért.
Ettől számíthatjuk a nóniusz legújabb korszakát Hortobágyon? Igen, ebben az időben alakultak meg a magyar lófajták tenyésztőegyesületei, köztük a nóniuszé is, amelynek feladata e fajta tenyésztésének szervezése, irányítása. Az állattenyésztési törvény rendezte a hagyományos magyar fajták körét, így azok erkölcsi, illetve némi anyagi támogatáshoz jutottak. E fajták tenyésztésének céljául azok egyediségének, genetikai értékének megőrzését határozta meg.
A Hortobágyi ÁG privatizációjának eredményeként a ménes tulajdonosa, illetve a továbbra is állami tulajdonú nóniusz törzsállomány kezelője az Epona Kft. lett. Ebben az időszakban a ménes sokat bepótolt abból a lemaradásból, mely más, magyar ménesekkel szemben jellemezte, s komoly előrelépést tett térségi szerepének kialakítása terén. Ez az évtized azonban azt is megmutatta, hogy egy nyereségérdekelt vállalkozás működésébe nehezen illeszthető a génmegőrzés, fajtafenntartás problémaköre, különösen akkor, ha annak - érdemi támogatottság hiányában - tulajdonképpen piaci viszonyok közt kell megvalósulnia.
2001 újabb változást hozott a ménes életében, mivel ingatlan-, ill. lóállományát a magyar állam megvásárolta, s a Hortobágyi Nemzeti Parkra ruházta. A ménes kezelője a nóniusz törzsállományt eddig is tulajdonló Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. lett, mely alapfeladata szerint ellátja a nemzeti park őshonos, illetve régen honosított génbanki állatállományának tenyésztési feladatait, működteti az állattartás épületegyüttesét, a műemlék jellegű pásztorépítményeket, ökológiai- és gyepgazdálkodást folytat, valamint idegenforgalmi szervezőtevékenységet végez.
E szerkezetben a ménes egy olyan önellátó rendszer részévé vált, melynek szakmai alapfeladataitól - s nem utolsósorban közhasznúságától - nem idegenek a hortobágyi lótenyésztés, a lovas és pásztor hagyományőrzés, ill. a lovas idegenforgalom tradíciói.
Jelenleg hány kancával folyik a nóniusztenyésztés? A nóniusz fajta populációját ma 450 fő-, és 200 előtörzskönyves kanca, 90 mén, illetve ezek szaporulata alkotja, s e létszám alapján mindenképpen a veszélyeztetett fajták körébe tartozik. Tenyésztői bázisa az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakult. Fontos, főként termelőszövetkezeti tenyészetei szűntek meg, s ennek következtében még inkább felértékelődött, s a fajta léte szempontjából meghatározó jelentőségűvé vált a két tradicionális ménes, Hortobágy és Mezőhegyes szerepe.
A Mátai Ménes működtetésére létrejött közhasznú szerződés ma 60 kancában határozza meg a törzsállomány létszámát. E kancaállomány zöme ma 14 kancacsaládba sorolható, melyek közül 3 mezőhegyesi, a többi pedig Debrecen városi, illetve hajdúsági eredetű. E kancacsaládok ma komoly genetikai értéket képviselnek, megőrzésük kiemelt feladatunk.
Közhasznú státusunkból fakadóan fontos szerepünk van a fajta genetikai variabilitásának megőrzésében, a ma háttérbe szorult vonalak megerősítésében, ill. mindazon tenyésztési feladatok végrehajtásában, melyekre csak a viszonylag nagy létszámú, egységes minőségű kancaállománnyal rendelkező tenyészetekben van lehetőség. Az elmúlt időszakban jelentős erőfeszítéseket tettünk a megszűnés határára került "B" és "D" vonal megőrzésében. Génmegőrzési törekvéseink része volt a NAGISZ-Tej Kft. által felszámolt törzstenyészet kancaállományának közelmúltban történt megvásárlása is.
A ménesben jelenleg a "C" vonalba sorolt fiatal Nonius XLVII, illetve a "B" vonalba tartozó Nonius III törzsmének, valamint cseppvérkeresztezési céllal a magyar sportló fajtában is elismert Guarde Royal angol telivér mén működik. Tőle a robusztusabb kancák finomítását, a típus és mozgás javítását várjuk. Reményeink alapját Guarde Royal rövid, de sikeres félvértenyésztési múltja, ill. ragyogó alkatú, hannoveri fajtában állami ménként működő fia, Márkus Deák sikere adja.
Mennyire piacképes ma a hortobágyi nóniusz? Világszerte megfigyelhető tendencia, hogy sok, kis populációméret mellett is jól tenyésztett fajta, nem kel kilátástalan versenyre a világ sportlótenyésztésével, más utakon járva találja meg szakmai, üzleti helyét. Ez a lehetőség a nóniusz fajta számára is adott, hangsúlyozni kell azonban, hogy mindez csak a nemzetközi szinten, ma már szabványként elvárt minőség mellett realizálható. A fajta tehát ma sajátos piaci helyzetben van, amit alapvetően három tényező határoz meg. Ezek a tradíció, az egyediség és a minőség. E három tényező együttes megléte olyan értéket jelenthet, mely minden más fajtától megkülönbözteti, s legkiválóbb egyedei számára ez olyan piaci lehetőségeket biztosít, amire a mezőgazdasági használat által determinált időkben a fajtát tenyésztők gondolni sem mertek. A fajta körül egyre inkább keresleti piac kezd kialakulni, amit a minőségi kínálat kis száma, a megnövekedett tenyésztői kedv és a szakmailag egyre tudatosabb tenyésztői magatartás okoz. Rövid távon legfontosabb feladatunk a fajta alap méneskönyvének, s így a nóniusznak, mint magyar fajtának, az EU-ban való elismertetése.
Hagyományos fajtáink piaci lehetőségeinek realitását tükrözik azok az osztrák törekvések is, melyek a "régi osztrák lófajtaként" való regisztrálásukra irányulnak.
Milyen a nóniusz és a sport kapcsolata? A nóniusz a lovassportok, különösen a fogathajtó sport fellendülésének időszakában tulajdonképpen nem volt rossz helyzetben, azonban ezt a jó startpozíciót nem sikerült megtartania, sőt volt olyan időszak is, amikor a fajta majdnem teljes mértékben kiszorult a sportból. Ez persze törvényszerűen összefügg a korábban említett tenyésztési folyamatokkal, de legfőképpen azzal, hogy a fajta szelekciós rendszerében tartósan háttérbe szorult a mozgás, a használati tulajdonságok kellő súlyú bírálata, megítélése. A lovassport ma telítve van a nagy világfajták egyedeivel, olyan egyedekkel, melyek nagyon tudatos, néha szélsőségesen valamely sportág elvárásait kiszolgáló szelekció eredményei. Nyilvánvaló, hogy e versenyben jól kell megválasztani azt a pontot, ahol a fajtát meg kívánjuk méretni. Mindettől függetlenül törekedni kell viszont mindazon tulajdonságok rögzítésére, melyek markánsan egyedi küllem, a tradíciók mellett a szabadidős vagy sport célú használathoz ma már nélkülözhetetlenek. A fajta kilábalni látszik a hullámvölgyből, képes megjeleníteni tradícióit, a lovasrendezvények rendszeres és sikeres résztvevője, sőt a hazai és nemzetközi fogatsportban egyaránt dicsekedhet eredményesen versenyző egyedekkel. Úgy gondolom, hogy a tulajdonosi kör most zajló átalakulása tovább erősíti ezt a tendenciát, amit a fajta jövője szempontjából biztatónak ítélek.
A hortobágyi sportlótenyésztés
Mik voltak a hortobágyi sportlótenyésztés gyökerei? Hasonlóan a nóniusz fajta Hortobágyon való meggyökerezéséhez, ez is a hortobágyi ember és tenyésztés nyitottságát, az új iránti fogékonyságát bizonyítja. A kezdetek a nóniusz fajta útkeresésének idejére nyúlnak vissza, melynek során több keresztezési próbálkozás szép sikereket eredményezett. Elég itt talán Füttyös, Bordal, Fapipa, Fernandó, Futótűz nevét említeni, melyek nemzetközi elismerést is hoztak a ménesnek. E munka eredményeként létrejött a sportban kipróbált egyedek olyan köre, amelyek a nóniusz törzsállományba már nem voltak besorolhatók, kiváló tulajdonságaik viszont indokolttá tették immár más célú továbbtenyésztésüket. A másik kiinduló bázisát pedig a térségben ez idő tájt sporlótenyésztést folytató FEFAG ménesének megvásárlása jelentette.
Rövidesen azonban országos hírű lett a Mátai Ménes sportlóállománya. A sportlótenyésztés szempontjából minőségi változást hozott az Epona Kft. 1991-ben megkezdett működése, mely során a ménes nóniusz-, illetve sportlótenyésztése egyértelműen elkülönült. A folyamat az akkori idők legeredményesebb magyar ugróörökítője, a holsteini Toborzó felállításával indult, majd a holsteini lótenyésztők szövetségével való kapcsolatfelvétel eredményeként lehetővé vált a sportlótenyésztés nemzetközi rendszerébe való bekapcsolódás. A holsteini tenyésztés élmezőnyébe tartozó bérmének sorát Larinero nyitotta, majd Lucky Lionell, Calgary, Campione, Romino, Cassini II, Leonid, Coriander és jelenleg a második idényét töltő Alcatraz következett. A kezdetben fanyalgó szakmai környezetet az egymást követő évjáratok egyre inkább meggyőzték. Kialakult, s folyamatosan együttműködik velünk egy komoly tenyésztői kör, mely kellő szakmai információ birtokában pontosan meg tudta ítélni e tenyészanyag kvalitását, s lehetővé teszi, hogy ménjeink az egész ország sportlótenyésztésére is hatást gyakorolhassanak. Az itt működött mének, sőt azok kombinációi is gyakran előfordulnak a világ élsportjában szereplő egyedek származásában, s ez még inkább felértékeli a ménes, illetve partnereink tulajdonában levő tenyészanyag értékét.
Hány kancával tenyésztenek a sport fajtában? A fent említett folyamat viszonylag nagy létszámú kancabázisról indult, s folyamatosan szelektálódott. Az egymást követő generációk teljesítménye alapján egyre több tenyészési információhoz jutottunk. Ma 5 olyan kancacsaládunk létezik, melynek egyedei a lótenyésztésben rövidnek számító két-három évtized során is komoly teljesítményt igazoltak. A kancaállomány átlagéletkora alacsony, ez a gyors genetikai előrehaladás igényéből fakadó szigorú szelekció eredménye. A kancaállomány létszámát folyamatosan szűkítjük, a tenyésztésbe állított egyedekkel szemben egyre szigorúbb minőségi elvárásokat támasztunk. Minden korcsoportból értékesítünk, ami folyamatos, következetes szakmai munkát feltételez. Tenyésztőmunkánk számára nagyon fontos információs bázist jelent értékesített lovaink sportbeli teljesítménye, hiszen ez fél- vagy teljes testvérei, illetve a család megítélését komolyan befolyásolja. Kiemelném itt a már optimális korban lévő Lucky Lionell, Calgary, Campione és Romino ivadékok eddigi eredményeit, de a később itt fedezett mének utódai is reménykeltően kezdték pályafutásukat. A legfrissebb siker pedig Cassini II kétéves, hortobágyi tenyésztésű lányának meggyőző szereplése a nyíregyházi sportló tenyészszemlén.
Minőségi lótenyésztésről nem beszélhetünk az egyedek megfelelő szintű kipróbálása nélkül. Hogy működik ez Hortobágyon? Valóban helyes a megfogalmazás, a minőségi tenyésztés fajtától függetlenül komoly igényeket támaszt e téren. A ménessel szembeni egyik alapvető szakmai kihívás pont az, hogy e feladatoknak miként képes eleget tenni. Ma Hortobágyon mind a nóniusz, mind a sportló esetén hasonló szakmaiságú, bár módszerében különböző kipróbálási rendszert alkalmazunk. E rendszerekben közös, hogy mindkettő hasonlóan felkészült, rutinos, és egzisztenciálisan megfelelő helyzetben lévő szakemberállományt igényel. Mivel alapfeladatunk a nóniusztenyésztés, az e fajtába tartozó egyedek kipróbálását a ménes személyzetére alapozva végezzük. Alapszintű kipróbálásig hasonlóan járunk el a magyar sportló fajtában is, ami a kézhez szoktatást, a szabadonugró-képzést, illetve az alapszintű belovaglást, ill. a fogatba való betanítást jelenti. Sokszor felmerül a kérdés: miért nem versenyez a ménes? Úgy ítéljük meg, hogy ami egy évtizeddel ezelőtt még egyértelműen ménesi feladat volt, az ma részben anyagi, részben eltérő menedzselési igények miatt már nem az. Tudjuk, hogy a sportkipróbálás által nyerhető tenyésztési információk alapvető fontosságúak, ezért törekszünk ezek megszerzésére. Ma úgy ítélem meg, hogy erre reális esélyt csak külső szolgáltató igénybevétele biztosíthat.
Az idegenforgalom elválaszthatatlan Hortobágytól. Hogyan illeszkedik ebbe a ménes? Hortobágy idegenforgalma évtizedekig a Mátai Ménesre koncentrálódott, az általunk kínált program volt az egyetlen, vendégek által szervezetten hozzáférhető turisztikai látványosság. Az idegenforgalmi piac rohamos bővülése más, többrétegű Hortobágy-kép piaci bevezetését igényli, hiszen a térség a turizmus olyan meghatározó ágaiban rendelkezik egyedülálló adottságokkal, mint az öko-, a gyógy-, a vízi-, illetve a lovasturizmus. E komplex szolgáltatási kör fontos eleme ma is a ménes által kínált, pusztai bemutató program, melynek keretében eredeti környezetükben tekinthetők meg a puszta őshonos állatai, állattenyésztési és pásztorhagyományai. A ménes változó arculatához illeszkedve változtattuk meg az ország legnagyobb múltú lovas rendezvényének műsorát is, mely ma a Pásztorok Ünnepe, Hortobágyi Lovasnapok nevet viseli, és minden év pünkösdjén hívja hortobágyi találkozásra e hagyománykör kedvelőit. E rendezvényen a magyar lótenyésztésnek kívánunk bemutatkozási, a lovas- és pásztorhagyományok ápolóinak pedig bemutatási lehetőséget biztosítani. A hagyományos magyar fogatok részére összeállított versenyek, magyar tenyésztésű lovak derby-je mellett megünnepeljük az előző év legsikeresebb magyar sportlovát, az "Év magyar lovát".
A ménest adottságai kiválóan alkalmassá teszik a modern sport- és szabadidős lovaglás, a fogathajtás minden ágának művelésére, vendégeink részére rendelkezésre áll a Hortobágy Club Hotel négycsillagos környezete, mely kiválóan alkalmas a ma oly divatos fitnesz, rekreációs tevékenységre is. A hozzánk érkező lovak sem járnak rosszabbul, hiszen nagy számban rendelkezünk panziós férőhelyekkel is. Összességében elmondható, hogy e tevékenységünk a ménes bevételeinek fontos részét adja, de jelentősége több ennél, hiszen minden, a ménesből elégedetten távozó vendég továbbviszi, öregbíti a világörökség részeként számontartott Hortobágy jó hírét.
Hogyan foglalná össze a Mátai Ménes térségben betöltött szerepét? Jelenéről, jövőnkről való gondolkodásunk legfontosabb eleme az a folyamatosan változó, de mégis meghatározó szerep, amit a ménes a magyar lótenyésztésben betölt. Helyzetünkből, adottságainkból következően célkitűzéseink között egyre inkább helyet kaphatnak közhasznú feladatok, gondolok itt a hagyományőrzésre, tenyésztőmunkánk egyes elemeire, a tenyésztőegyesületek munkájában való közreműködésre. Komplett eszközállományunk egyedülálló lehetőségeket biztosít tenyésztési, ill. sportszakmai rendezvények számára. A ménes kiváló adottságokkal rendelkezik az egyre terebélyesedő bel- és külföldi lovasturizmus minden ágának művelésére, amit a Hortobágy Club Hotel által nyújtott négycsillagos szolgáltatási háttér tesz teljessé. Fejlesztési elképzeléseink e központi szerep további erősítésére irányulnak. A tervezett ménesközpont istálló-, lovarda- és fogadóépület-együttese helyet ad majd a már részben kialakított élő kocsimúzeumnak, a hortobágyi lótenyésztés, a ménes, illetve a fajta történetét bemutató kiállításnak, s nem utolsósorban méltó környezetet biztosít a ménesbe látogató nagyszámú vendég fogadására. A ma már mélyhűtésre is alkalmas mesterséges termékenyítő állomás szerepe az EU akkreditációja után várhatóan tovább erősödik, és panziós férőhelyeink számának bővítését is tervezzük. Jövőbeli szerepünk súlypontját tehát egyre határozottabban a szakmai, tenyésztési, sport-, illetve idegenforgalmi központként való működésre kívánjuk helyezni, nem feladva természetesen a lótenyésztésben betöltött szerepünket sem.
Tenyésztési módszerek a nóniusz fajtában
Rokontenyésztés: A fajta kialakulásának idején alkalmazták, főként abból a célból, hogy a nóniusz kívánatos tulajdonságait rögzítsék. Így például előfordult apa és leánya párosítás is.
Cseppvérkeresztezés: A beltenyésztés ellensúlyozására, valamilyen tulajdonság javítására alkalmazzák a fajtában (szervezeti szilárdság, hátasló-tulajdonságok javítása, termékenység fokozása stb.). Elsősorban az angol telivér, kisebb részt arab, illetve sportló fajtákkal. A cseppvérkeresztezés szabályai szerint csak a nőivarú egyedek kerülhetnek továbbtenyésztésre, a hímivarú egyedek végtermékek.
Vonaltenyésztés: A fajtán belül több, nagy tenyészhatású mén ivadékait egy-egy vonalba sorolják, majd ezeket egymással úgy párosítják, hogy klasszikus esetben minden második párosításra az adott vonal ménjeivel párosítanak, így (mivel minden közbülső párosítás más-más vonal ménjével történik) a túlzott rokontenyésztés elkerülésével lehet halmozottan megerősíteni 1-1 ménvonal tulajdonságait az adott állományban.
A nóniusz fajtában 1943-ban Pettkó-Szandtner Tibor négy klasszis mén ivadékaira alapozva, négy elkülöníthető vonalra osztotta a nóniusz fajtát:
N.29 (1880) A vonal
N.31 (1880) B vonal
N.36 (1883) C vonal
N.37 (1919) D vonal
Ezek a ménvonalak mára genetikailag ménvonalként megszűntek. Geneológiai vonalként azonban még megkülönböztetjük őket, és ha nem is teljesen a klasszikus elveket követve, de működik a mai nóniusztenyésztésben is a vonaltenyésztés módszere. A kis állománynagyság genetikai változatosságának fenntartásához nélkülözhetetlen a jó minőségű, fajtatiszta mének előállítása. Ehhez szükséges, hogy legyenek megfelelő nagyságú bázison nyugvó ménvonalak. Ennek a bázisnak a fenntartása, illetve új ménvonalak létrehozása rövid távon általában nem gazdaságos feladat, de hosszú távon a fajta génkészlete beszűkülésének megakadályozására elkerülhetetlen. Erre is hivatottak az állami tulajdonú ménesek, így a Mátai Ménes is.
Jelenleg a nóniuszon belül az "A" vonal túlsúlya érvényesül N.6 és fia, N.17 befolyásából fakadóan, így jelenleg a másik három vonal megerősítésén folyik a tenyésztői munka.